Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Az együttélést és együttműködést tanulják
|
A második Nemzetközi Alkotótábort az idén Menyházán (Moneasa) rendezték, a PHARE CBC támogatásával. A Térségi Felnőttoktatási Központ a gazdája az „Open-Space Net” elnevezésű projektnek. Ennek keretében hatvan gimnazista – harmincan Aradról, harmincan pedig Békéscsabáról – tíz napon keresztül vesz részt közös programokon, hogy megismerjék az interkulturalitást és toleranciát, az együttműködést és együttélést a jövő Európájában. (TriplexNews)
|
|
|
Magyar-román-szerb konferencia Szegeden
|
Szeptember 2-án, egy Szegeden rendezendő konferencián mutatják be azt a programot, amelyet 2004 és 2006 között, EU-s forrásokból támogatnak.. E támogatás két részből áll, egyrészt az INTERREG III fejlesztési támogatásaiból, másrészt a Magyar-Román PHARE CBC-ből és a Magyar-Szerb Szomszédsági Programból. A konferencián bemutatják a program prioritásait, céljait és tevékenységeit, melyekre például a Magyar-Román PHARE CBC keretében évente 5 millió euró fordítható. (TriplexNews)
|
|
|
Arad megyei iskolák a roma gyerekekért
|
A PHARE-ROM-programban meghirdetett roma rehabilitációs központ létrehozása érdekében egy korszerű, új iskolát építenek Arad Megyében. A szapáryligeti, a kürtösi, a szentannai, a világosi valamint a pécskai általános iskolák közösen pályázták meg és nyerték el a pénzt. A szapáryligetiek a 77.600 euró támogatásból a régi, 200 négyzetméteres épületet teljesen felújították, hozzáépítettek egy 267 négyzetméteres részt, amely 4 tantermet, informatika-termet, tanárit és szertárt is tartalmaz. Minden felszerelés az EU-szabványnak megfelelő lesz az intézményben. Ide költözik az új tanévtől a román, és a magyar nyelvű általános iskola is. (TriplexNews)
|
|
|
E-111-es nyomtatvánnyal az Európai Unióba
|
A magyar Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint az ország május 1-i EU-csatlakozása óta több mint 103 ezer darab E 111-es nyomtatványt váltottak ki. Ennek segítségével a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok jogosultak arra, hogy az Európai Gazdasági Térség (amelynek az uniós tagállamokon kívül tagja Norvégia, Izland és Liechtenstein is) országaiban ugyanabban az egészségügyi ellátásban részesüljenek, mint az adott állam polgárai. A kezelés összegét az OEP fedezi. Ez ugyanakkor nem jelent térítésmentes ellátást, mivel bár a Magyarországon érvényben lévő társadalombiztosítási szabályozás szerint ingyenes a kezelések zöme, egyes tagállamokban önrészt kell fizetnie a betegeknek. Ennek értelmében a nyomtatvány nem helyettesíti az utasbiztosítást. (TriplexNews)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|