Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Ezer embert alkalmaznának a portugálok
|
A Kürtös–Arad Szabadterületen jelentős beruházás valósulhat meg, miután a portugál Coidu cég a garancia befizetésével megerősítette a szeptember eleji liciten való részvételét. A tervezett 15 millió eurós beruházás befejezését követően a Portugáliában már két üzemmel rendelkező Coidu Kürtösön gépkocsikhoz, repülőgépekhez és más közlekedési eszközökhöz gyártana többféle alapanyagból kárpitot. A cég tervei szerint ezer munkást vesz fel, akiknek döntő hányada nő lesz. (TriplexNews)
|
|
|
Kizárhatják Hunyad Megyét a DKMT Eurorégióból?
|
Constantin Ostaficiuc, a Temes Megyei Tanács elnöke úgy nyilatkozott, hogy a felvetést a magyar féllel együtt hozták annak tükrében, hogy tavaly Hunyad Megye nem fizette be a regionális együttműködés éves tagdíját. Ostaficiuc szerint nem lehet tagja ennek a határokon átívelő struktúrának az a megye, amelyik nem rendezi anyagi kötelezettségeit az eurorégió felé. (TriplexNews/Temesvári Rádió)
|
|
|
A Malévé a román piac 5 %-a
|
A tavalyi év azonos időszakához képest a Malév romániai képviselete az év első felében 32,5 %-os növekedést ért el a jegyeladásban és 31,5 %-kal nőtt az utazóközönség száma is. „1998 óta romániai tevékenységünk jelentősen fejlődött, kettőre növeltük a napi járatok számát Bukarest és Budapest között, és új járatot indítottunk Temesvárra is” – nyilatkozta Horzsa Sándor, regionális igazgató. (TriplexNews)
|
|
|
Művészet és mulatság Zsombolyán
|
A helyi polgármesteri hivatal hagyományos kezdeményezésére, hetedik alkalommal rendezik meg a hét végén a Zsombolyai Napokat. A programból: ünnepélyes megnyitó augusztus 6-án, a városháza tanácstermében, kerámia-kiállítás, könyvbemutató a Stefan Jäger Múzeumban, a Temes megyei városból elszármazott svábok találkozója, ezt követi Zsombolya útikalauzának bemutatása, majd folklórműsor lesz. Augusztus 7-én, szombaton megnyitják a Gyermekek Klubját, könyvkiállítás nyílik a Jäger Múzeumban, és sportrendezvények is lesznek. Az idén is gyönyörködhet a közönség a nemzetközi folklórműsorban, fellép a temesvári Banatul, a pusztamérgesi, az apátfalvi, a csanádpalotai és a kikindai együttes. (TriplexNews)
|
|
|
Szigorodott a magyar vízum a szerbiaiak számára
|
Annak ellenére, hogy augusztus elsejétől Szerbia és Montenegró állampolgárai számára megszigorították a Magyarországra való belépés feltételeit, a Hercegszántó-Béreg (Backi Breg) határátkelőnél nem csökkent a Magyarországra utazók száma – nyilatkozták tegnap a Beta hírügynökségnek a határátkelőnél. Mint ismeretes, a Magyarországra készülőknek - ha nem tartoznak a kérelmezők valamelyik kedvezményes kategóriájába - a vízum kiadására vonatkozó kérvényükhöz meghívó levelet kell mellékelniük. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem kaphatnak egy évre szóló és több beutazásra jogosító vízumot, mint eddig. A vízumon kívül az utasoknak útlevelükben két szabad oldallal is rendelkezniük kell, hogy legyen hely a belépés hitelesítésére. (TriplexNews)
|
|
|
Kovács levelet írt Kostunicának
|
Kovács László magyar külügyminiszter tegnap levelet intézett Vojislav Kostunicához, a Szerb Köztársaság miniszterelnökéhez. Ebben Kovács László többek között így fogalmaz: "(…) újólag olyan erőszakos cselekmények történtek és történnek a Vajdaságban, amelyek joggal töltik el nyugtalansággal a Szerbiában élő kisebbségeket, valamint a magyar és a szerb közvéleménynek az etnikai tolerancia és jogállamiság iránt elkötelezett túlnyomó többségét. (…) A kisebbségek jogainak biztosítása, a békés etnikumközi együttélés megteremtése nem csupán Magyarország igénye, de olyan európai alapelv, amelyet az Európai Unió, a NATO, az Európa Tanács és az EBESZ egyaránt magukénak vallanak”. A magyar kormánynak a délkelet-európai térség iránti elkötelezettségét megerősítve a külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Magyarország igyekszik elősegíteni Szerbia és Montenegró euroatlanti integrációját, ezért szorgalmazta, hogy az Európai Unió hiteles integrációs perspektívát kínáljon a balkáni országoknak, köztük Szerbia és Montenegrónak, és cselekvő támogatást nyújtott az államszövetség Európa Tanácsi tagságának megvalósulásához és ugyanebből a megfontolásból kezdeményezte a Szegedi Folyamat megújítását. (TriplexNews/Objektív)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|