Kulturális díjat kapott Gyula
|
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális díjával ismerték el Gyula városát Hévízen, a Virágos Magyarországért Környezetszépítő Verseny eredményhirdetésén. A megmérettetésen 269 település vett részt és 49 díjat osztottak ki város és falu kategóriában – írja a gyulaihirlap.hu. Az elismerés többek között annak szól, hogy a belvárosi területeken a zöldfelületek fenntartása folyamatos, továbbá a város pedig számtalan kulturális rendezvénynek adott otthont.
|
|
|
December elsejétől megszűnik a teherforgalom Szabadka belvárosában.
|
Az új közlekedési rendszernek köszönhetően a kamionosok kénytelenek lesznek alternatív útvonalat használni – írja a subotica.com hírportál. A Városépítési Igazgatóság által rendelt jelzőtáblák már készülnek. Az új szabályok betartását a rendőrség is ellenőrzi majd, amikor is a teherautóknak tilos lesz a közlekedés az Új Városháza épületétől a Zágráb utcáig. A kamionosok megkerülhetik ezt a szakaszt a kórház és a közraktár felé vezető utakon. Szabadka belvárosában naponta mintegy ezer teherszállító kamion megy keresztül, amelyek növelik a zajszintet, a levegő szennyezettségét, valamint egyes helyeken már az út melletti házak is megrepedeztek.
|
|
|
Delet üt az új köztéri óra Temesváron
|
Az Operával szemben szerelték fel Temesváron az új köztéri órát. Az új köztéri órát az ELBA cég alkalmazottai a régi helyére állították fel, az Operával szemben. A 6600 euró értékű óra az ELBA vállalat adománya a városnak, és szerdán délben 12 órakor avatták fel a városatyák – tudósít a nyugatijelen.com. Az óra “fejére” fekete csuklyát húztak, amelyet csak szerdán távolítottak el az avató ünnepség alkalmából, amikor pontosan 12 órakor meg is szólal az óra.
|
|
|
Heinz Wilhelm német nagykövet és Bojan Pajtić tartományi kormányfő az időszerű vajdasági politikai helyzetről cseréltek véleményt
|
Heinz Wilhelm német nagykövet és Bojan Pajtić tartományi kormányfő tegnap Újvidéken az időszerű vajdasági politikai helyzetről cseréltek véleményt, közölte a tartományi tájékoztatási titkárság. A nagykövet a megbeszélések során nagy érdeklődést mutatott az időszerű vajdasági politikai helyzet iránt , különösképpen az Alkotmánybíróságnak a Vajdaság helyzetére vonatkozó döntése kapcsán. A közleményben még az áll, hogy Pajtić és Wilhelm találkozásán szó volt még a tartomány hatásköréről, a nemzeti kisebbségek jogairól is.
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|