Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Algyői kajakos nyerte a Nagy Hideg-hegyi futást
|
Rekordrészvétellel rendezték meg szombaton a Nagy Hideg-hegyi futást, amelyen több mint ezer részvevő állt rajthoz. A 7 és fél kilométeres hegyi futást az algyői kajakos Kopasz Bálint nyerte. A mezőnyben ott volt London olimpiai bajnoka Dombi Rudolf, az ezüstérmes férfi kajaknégyes és Storcz Botond felnőtt kapitány is. A klubok ösztönzésének köszönhetően hét-nyolc éves gyerekek is lefutották a távot. A sportágból a leggyorsabb az algyőiek ifjúsági korú versenyzője, Kopasz Bálint volt, aki tehetséges kajakos és mellette magyar bajnok atlétikában is. A hölgyeknél Farkas Katalin győzött, aki korábban szintén kajakozott, míg London hősei közül a legjobb pozícióban a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán érkezett a célba. Az eseményen 44 kajak-kenu szakosztály szerepelt, akik között a Magyar Kajak-Kenu Szövetség ezúttal is sorsolt ki hajókat. A kajakos szakágban a K-1-et a Dunafüred, az MK-1-et az Építők kapta meg, míg a kenusoknál a C-1-et a Kis-Tisza, az MC-1-et pedig a Dunaföldvár vihette haza.
|
|
|
Bűnmegelőzés Temes megye faluvilágban
|
A Temes megyei rendőrök az év végéig bűnmegelőzési akciókat indítanak a faluvilágban elkövetett bűnesetek megelőzésére. Találkozókat szerveznek a lakossággal, a helyi hatóságokkal, a kereskedelmi társaságok, intézmények, civil szervezetek és a felekezetek képviselőivel – áll az intézmény közleményében. Megvitatják a helyi erőszakos cselekmények legfőbb jellemzőit, valamint a bűnesetek megelőzésére szükséges intézkedések. A rendezvények a „Bűnözésmentes falvak” kampány részét képezik.
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|