Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Megmentik a Gyulai Húskombinátot?
|
Soron kívüli kormányzati intézkedések várhatók a Gyulai Húskombinát megmentésére, az üzem helyzetének rendezésére elkészült egy előterjesztés, amelyet a Vidékfejlesztési Minisztérium a december 5-i kormányülésre terjeszt be - közölte Budai Gyula, miután egyeztetett érintettekkel - tudósít a hír6.hu. A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a megbeszélés után újságíróknak elmondta: az egyeztetés legfontosabb üzenete az, hogy a Gyulai Húskombinátot "bankszerű eszközökkel" nem lehet megmenteni, mert a kereskedelmi bankok felszámolás alatt lévő cégnek nem biztosítanak olyan forrásokat, amelyek a működést fenntarthatóvá teszik. Véleménye szerint a Gyulai Húskombinát mostani helyzetéért egyértelműen a tulajdonosi kört és menedzsmentet terheli a felelősség. A vidékfejlesztési tárca továbbra is elkötelezett a dél-alföldi húsüzem, és így a dolgozók munkahelyeinek megmentése ügyében - tette hozzá.
|
|
|
Egy kilogramm figyelmesség a rászorulóknak
|
A Kolibri Nagycsaládosok Egyesülete által szervezett ”Egy kilogramm figyelmesség” elnevezésű élelmiszer gyűjtési akció véget ért. A megmozdulás keretében tartós élelmiszereket gyűjtöttek, melyet december elején osztanak szét a rászoruló családok között. Az adományokat az egyesület székhelyén Hajdújáráson a Május 1. utca 27. szám alatt, és a szabadkai Caritasban lehetett leadni.
|
|
|
Kamionstop a 7-es főúton
|
A korlátozás a november 30-iki, illetve a december 1-i ünnepek, Szt. András, illetve Románia Nemzeti Ünnepe alkalmából kerül bevezetésre. 2012. november 30-tól 2012 december 1-ig, 6:00 és 22:00 óra között a személyforgalomban résztvevő nehéz gépjárművek kivételével elrendelik a 7,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépjárművek közlekedésének tilalmát - tájékoztat a temesvári Regionális Közútkezelő. Ennek megfelelően a Hunyad megyei Ilia település és Arad bejárata közötti főúton a kamionforgalom szünetel.
|
|
|
Bor és gasztronómia a Vajdasági Magyar folklóközpontban
|
Jó bor, jó egészség – bor és gasztronómia a népművészetben címmel mutatja be tárlatát a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület pénteken. Az érdeklődőket a Vajdasági Magyar folklórközpontba várják 17 órára. A kiállítást dr. Balázs Kovács Sándor néprajzkutató, a szekszárdi Wosinszky Mór Megyei Múzeum munkatársa nyitja meg. Közreműködik Komjáthi Tamás zenész. A tárlatot a Nemzeti kulturális Alap Közművelődési és Népművészeti Szakmai Kollégiuma, Tolna Megyei Önkormányzata és a Vajdasági Magyar Folklórközpont támogatja.
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|