Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Nyílt napot tart a Szegedi Tudományegyetemen
|
A József Attila Tanulmányi és Információs Központban a tizenkét kar és a tanárképző központ képviselőinek tehetik fel kérdéseiket a leendő hallgatók csütörtökön, tájékoztatott Újszászi Ilona az SZTE szóvivője. Három helyszínen óránként kari tájékoztató előadásokon ismerhetik meg a szegedi universitas képzéseit az érdeklődők. Az Oktatási Hivatal munkatársa összevont felvételi tájékoztató előadás keretében ad választ a felvételi eljárás során felvetődő legfontosabb kérdésekre. A rendezvény keretében Ti jöttök címmel interaktív beszélgetést tartanak. A Csodák Palotája látványos kísérletekkel, bemutatókkal érkezik Szegedre. Szó lesz a Szegedi Tudományegyetemen folyó legjelentősebb, legérdekesebb kutatásokról is.
|
|
|
Balett estek a Szegedi Nemzeti Színházban
|
Az idén novemberen és decemberben is számos előadással várja közönségét a Szegedi Kortárs Balett. A Rítus, a Stabat Mater, a Diótörő és a Carmina Burana is szerepel a műsoron. A Rítust ma és holnap láthatja a közönség a kis-színházban, majd december 4-én és 6-án. A darab az állandó körforgást mutatja be. Mindig jön újabb generáció, újabb horda. Rítusaik pedig segítik az adott közösség tagjait, hogy kontaktusba léphessenek a hitük lényegét és kultuszuk tárgyát jelentő transzcendens valósággal. November 21-én a Stabat Mater-t mutatják be. A darab az angyali üdvözlet pillanatát ábrázolja, amint Gábriel arkangyal megjelenik Máriának és elmondja, hogy a szűz méhében az Isten gyermekét hordja. Máriának vízióként megjelenik a fájdalmas jövő, melyben fia szenvedését, megaláztatását és kereszthalálát látja. A nagy-színházban, a Carmina Burana-t játsszák november 26-án és december 3-án. December 26-án pedig a Diótörőt láthatják.
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|