Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
A kultúra hétvégéjét tartják Gyulán
|
Őszi kultúra Gyulán – címmel a hétvégén változatos és ingyenes programokkal várják a látogatókat a város több pontján, a Gyulai Várban, a megújult Vigadóban, a Ladics házban, az Erkel emlékházban és az új Kohán képtárban is. A programok már pénteken elkezdődtek és egészen vasárnap estig tartanak Gyulán. Péntek este a Várborozóban az ínyenc felnőttek kapcsolódhattak ki, ahol kellemes muzsikaszó mellett minőségi borokat- és pálinkákat kóstolhattak. Szombaton tíz órától kettőig a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban tavaly január óta működő Ifjúság Kultúra Kávéház tagjai alkottak a Magyar Festészet Napja alkalmából. A város legrégibb épületének számító Máriás-házat ábrázoló fotó hatására összművészeti alkotás is készült. Délután a Vigadóban tartottak családi vetélkedőket, este pedig a táncházé volt a főszerep. Erkel Ferenc szülőházában a tárlatvezetés mellett ismeretterjesztő előadással mutatták be Erkel Ferenc életét és munkásságát, a Kohán Képtárban pedig a kiállítótérben nem látható képeket lehetett megtekinteni a „Festményekkel négyszemközt" elnevezésű rendszeres és népszerű programon. A Ladics házban a polgári Ladics család élettörténeti megismerése mellett korhű ruhák voltak láthatók. A programok vasárnap folytatódnak, 11 órától alkotóházzal a Gyulai Várban, ahol a reneszánsz ruhák felpróbálására és jelmezes fotók készítésére nyílik lehetőség, az Erkel Emlékházban és a Ladics-házban pedig a tegnapi programokról lemaradók vehetnek részt az ingyenes tárlatvezetéseken és előadásokon.
|
|
|
A Tempus ingyenes hallgatói tréningjei
|
A Tempus Közalapítvány ingyenes hallgatói tréningeket szervez a Campus Hungary program keretében. Ingyenes hallgatói tréningeket szervez a Tempus Közalapítvány a Campus Hungary program keretében. A tréningek célja, hogy felkészítse a résztvevőket a külföldi tartózkodásra és az ösztöndíjas létre. Elsősorban olyan BA, MA és PhD hallgatók jelentkezését várják, akik a jövőben külföldi tanulmányútra mennek. A következő tréningekre várják a jelentkezéseket:
- Interkulturális tréning 2014. október 20-án Debrecenben (Jelentkezési határidő: 2014. október 17.);
- Motivációs túlélő tréning 2014. október 28-án Szegeden (Jelentkezési határidő: 2014. október 24.);
- Személyes kompetenciát fejlesztő tréning 2014. október 30-án Győrben (Jelentkezési határidő: 2014. október 29.);
- Angol nyelvi készségek felmérése vizsgadrukk és tét nélkül 2014. november 6-án Debrecenben (Jelentkezési határidő: 2014. november 3.)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|