Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Összefogásból jött létre a robotika tanterem az orosházi iskolában
|
Fontos állomásához érkezett a Kossuth Lajos Technikum. A múlt héten átadott robotika terem a magas színvonalú oktatáshoz nyújt előnyt, amihez az anyagi feltételeket a Gyulai Szakképzési Centrum, és a Németh Imre Alapítvány közösen teremtette elő. Iskola dolgozói rendezték be a robotika termet, hogy XXI. századi oktatást végezhessék a tanulókkal. Pörneki Attila az iskola igazgatója kiemelte, ennek a teremnek a felszereltsége hosszú távú befektetés. Az intézmény diákjai már komoly sikereket érnek el hazai és nemzetközi versenyeken. Nemcsak az itt tanulóknak, de a felnőtteknek is biztosítják a drónkezelés ismereteinek megszerzését. Az alapítvány 2,5 millió forint értékű eszközbeszerzéssel járult hozzá a terem berendezéséhez. Az avatás után a 9. évfolyamos diákok telefonjaikkal irányított versenyrobotokkal tartottak bemutatót, melyeket ők építettek és programoztak.
|
|
|
Tombol az influenza, rengetegen fordultak orvoshoz a múlt héten
|
A múlt héten 44 400 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést, közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ múlt heti jelentésében. Azt írták: az év hatodik hetében 264 ezer ember fordult orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 44 400-nál influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak. A kórházi ápolást igénylő betegek közül 67-nél az RSV, 48-nál koronavírus és 32-nél influenzavírus állt a megbetegedések hátterében.
|
|
|
A békési kastélyok körül lehet tekerni
|
A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség együttműködve a Békéscsabai Turisztikai Egyesülettel közösen Békési kastélyok néven szervez a nyári szünet alatt 25 alkalommal egyhetes, összesen több mint 300 kilométeres kerékpáros vándortábort diákcsoportok részére. Az egyesület a visitbekescsaba.com oldalon, várják a túrakísérők jelentkezését, akik megbízási díjban részesülnek. A kísérőkkel szemben elvárásként fogalmazták meg többek között azt, hogy rendelkezzenek bringás múlttal és megfelelő fizikummal, legyenek felkészültek a térségből és látnivalókból. A vándortúra útvonalát május 5. és 7. között járják be.
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|