Milliók érkeznek több dél-békési településre
|
Újabb rendkívüli támogatás érkezett az önkormányzatoknak, számolt be róla közösségi oldalán a 4. számú választókerület országgyűlési képviselője. Erdős Norbert Facebook bejegyzésében arról tájékoztatott, hogy Békéssámson önkormányzata 3 millió 291 ezer 621 forintot, Dombiratos 1 millió 254 ezer 478 forintot, Gádoros 2 millió 779 ezer 73 forintot kapott. Kaszaperre érkezik 1 millió 490 ezer 705 forint, Kevermesre 1 millió 522 ezer 759 forint, Kunágotára 44 millió 285 ezer 612 forint, Medgyesegyházára pedig 16 millió 714 ezer 300 forint rendkívüli támogatás.
|
|
|
29 család versengett az elsőségért
|
Békési, orosházi és sarkadi siker született a „Közlekedik a család” országos vetélkedő Békés vármegyei fordulóján. A szervezők 11 állomással várták a vállalkozó kedvű gyermekeket és felnőtteket. A KRESZ elméleti kérdések, elsősegélynyújtás, valamint kerékpáros és autós pálya mellett különböző szórakoztató játékokban tehették próbára gyorsaságukat, ügyességüket, tudásukat a résztvevők. Volt olyan állomás, ahol a gyermekeké volt a főszerep, máshol a szülőknek kellett bizonyítaniuk. A jó hangulatú megmérettetésen a békési Kovács család bizonyult a legjobbnak, a második legtöbb pontot az orosházi Szemenyei család gyűjtötte. Békés vármegyét a békési Kovács család képviselheti majd 2023 szeptemberében az országos döntőn, ahol a fődíj egy személygépkocsi lesz.
|
|
|
Kihívások és lehetőségek a gyermekvédelmi szakellátásban
|
Kihívások és lehetőségek a gyermekvédelmi szakellátásban címmel június 29-én és 30-án módszertani konferenciát szervez a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató és az ÁGOTA Alapítvány. Az ÁGOTA Országos Gyermekvédelmi Konferencia célja a gyermekvédelmi szakellátás kihívásainak megfogalmazása, a kihívásokra adható válaszlehetőségek bemutatása, valamint olyan eszközök, gyakorlati megoldások megismertetése a résztvevőkkel, melyek intézményi szinten is alkalmazhatóak a kihívások kezelésére. A tanácskozásnak a Szent Gellért Fórum ad otthon.
|
|
|
Felvételt hirdet a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium
|
Felvételt hirdet a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium a 2023/2024-es tanévre a szegedi felsőoktatási intézmények bármely szakára jelentkező, vagy már ott tanuló hallgatók számára. A roma és nem roma fiatalok keresztény értékek mentén szerveződő szakmai közössége színes tanulmányi programokkal, fiatalos közösségi élettel, idegennyelv-oktatással, tehetséggondozással és ösztöndíj lehetőséggel várja a diákokat. Jelentkezni a szkrsz.hu oldalon az online felület kitöltésével lehet.
|
|
|
A GYIÖK Nyár Indító Partyja a Belvárosi rendezvénytéren
|
Szombaton 13 órától várták a Nyár Indító Partyra Orosházán a belvárosi rendezvénytéren a kikapcsolódni vágyó gyerekeket, érdeklődőket. A programok között szabadulószobával, koncerttel, társasjátékokkal is találkozhattak az eseményhez csatlakozó fiatalok. A program végeztével egy batyus szalonnasütés vártak mindenkit a diáktanyán.
|
|
|
Zajlanak a kiszállítások, diszpécserszolgálat segíti az igénylőket Békésben
|
A DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt. Csongrád–Csanád és Békés vármegyét felölelő működési területéről 80 ezer köbméter tűzifaigény érkezett be a lakosságtól, melynek eddig a 84 százalékát adtát át a vevőknek. Az erdőgazdaság vállalkozók közvetítésével tud segíteni a szállítás megszervezésében, hiszen a méretes faanyag felrakása, elszállítása rakodógép közreműködése nélkül, házi eszközökkel nem kivitelezhető, illetve balesetveszélyes. Békés vármegyében megállapodást kötöttek egy vállalkozással, amely egyfajta diszpécser szolgálatként közvetít a vevő, és a szállítást végző között, amennyiben ezt a vásárló kéri. Azokban a térségekben, ahol a kormányrendelet szerinti lágy tűzifa igény kiszolgálása teljesült, és rendelkeznek kitermelt tűzifa készlettel, piaci árjegyzékük szerinti áron értékesíthetnek lágy tűzifát a lakosság részére.
|
|
|
Öt újonc kezdte meg szolgálatát a rendőrségen
|
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányságon öt próbaidős rendőr őrmester kezdte meg a szolgálatát. Közülük négyen a Miskolci Rendvédelmi Technikumban végeztek, egyikük pedig a Körmendi Rendvédelmi Technikum kadétja volt. Az eskütétel után már munkába is álltak – közölték a rendőrségen. Első munkanapjukon Vörös Ferenc rendőr ezredes, Békés vármegye rendőrfőkapitánya fogadta őket a főkapitányság épületében. Biztosította őket arról, hogy szolgálatellátásukhoz a tapasztaltabb rendőröktől minden segítséget megkapnak. A kezdeti időszakban a fiatalokat tapasztaltabb kollégáik segítik a munkában.
|
|
|
Hátrányos helyzetű gyerekek nyaralását biztosítja az orosházi családsegítő szolgálat
|
Az orosházi családsegítő szolgálat az idén is sikeres pályázott, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek számára szebbé tegye a nyarat. Július 16-tól 21-ig Zánkán negyvennyolc hátrányos helyzetű, általános iskolás korú gyermek táborozhat. Csanádapácáról tizenkilenc, Orosházáról tizenöt, Pusztaföldvárról nyolc és Kardoskútról vesznek részt a táborban. A zánkai tábor mellett szeretnének augusztusban kéthetes napközis tábort is szervezni.
|
|
|
dr. Sándor Lászlóról nevezték el az orosházi birkózók új termét
|
Orosházán a múlt hét végén adták át az új birkózócsarnokot, melyet Sándor Lászlóról neveztek el. Sándor László és az orosházi birkózás ezer szállal kapcsolódik egymáshoz. Rengeteget tett azért, hogy ez a sportág sok dicsőséget szerezzen a városnak, Ha áttételesen, de abban is szerepe van, hogy az új csarnok elkészülhetett.
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|