Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
ÁGOTA Tábort szervez a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója
|
Július 21. és 31. között rendezi meg a 26. ÁGOTA Tábort az ÁGOTA Alapítvány és a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója. Az Állami Gondozottak Országos Találkozójának a Bács-Kiskun vármegyei Tass-Alsószenttamáson található ÁGOTA Falva ad otthont. A táborban 6-18 év közötti, lakásotthonokban és nevelőszülőknél élő gyermekek és fiatalok vesznek részt, akikkel segítő szakemberek, pedagógusok, terapeuták, valamint képzett önkéntesek foglalkoznak. A tíz nap során élményprogramokba ágyazott kliens csoportos foglalkozásokkal építik, fejlesztik a családjukból kiemelt gyermekek önbizalmát, jövőképét.
|
|
|
Juniorképzés indít a Mathias Corvinus Collegium
|
Felvételt hirdet Magyarország legnagyobb tehetséggondozó intézménye, a Mathias Corvinus Collegium Egyetemi Programjának juniorképzésére. Azoknak az egyetemistáknak a jelentkezését várják, akik ősztől első szemeszterüket kezdik Szegeden, és akik tanulmányaikat egy szakmai, és közösségi szempontból egyedülálló, motivált csapatban szeretnék megkezdeni. A hallgatók egyéni képességeiket kiemelkedően fejlesztő kurzusok mellett, térítésmentesen tanulhatnak az általuk kiválasztott nyelveken, intenzív, kis létszámú nyelvórák keretében. Jelentkezni augusztus 10-én, vasárnap éjfélig lehet.
|
|
|
Katekéta-lekipásztori munkatárs, katolikus teológus, hittanár-nevelőtanár, pasztorális tanácsadás és szervezetfejlesztés, katolikus egyház- és művelődéstörténet szakot indít a Gál Ferenc Egyetem szegedi Teológiai Kara
|
A Gál Ferenc Egyetem szegedi Teológiai Kara augusztus 25-ig várja a jelentkezőket az alábbi, államilag elismert hitéleti szakokra: katekéta-lekipásztori munkatárs, katolikus teológus, hittanár-nevelőtanár, pasztorális tanácsadás és szervezetfejlesztés, katolikus egyház- és művelődéstörténet. Közvetlen a jelentkezés, belső alkalmassági felvételi lesz, a hitéleti mesterképzésekre bármilyen alapdiplomával lehet jelentkezni. Ösztöndíjas vagy alacsony díjas képzések, külföldi ösztöndíjak, keresztény közösség, személyes vezetés, nyelvvizsga lehetősége várja a katolikus fiatalokat és diplomásokat.
|
|
|
Szakirányú továbbképzés a Gál Ferenc Egyetemen
|
Alkalmazott muzeológus szakirányú továbbképzésre várja a jelentkezőket a Gál Ferenc Egyetem augusztus 15-ig. A Gál Ferenc Egyetem szeptemberi indulással hirdeti meg a 2 féléves szakirányú továbbképzését levelező képzési formában. A szakmai képzés a szentesi Koszta József Múzeummal együttműködésben indul el, ahol a gyakorlati órák nagy részét tartják majd. Az önköltséges finanszírozású képzés a Gál Ferenc Egyetem szegedi Teológiai Karán kerül meghirdetésre.
|
|
|
Összefogásból vásároltak emelőkosaras tűzoltóautót a tótkomlósi tűzoltók
|
A Tótkomlósi Önkormányzati Tűzoltóság tagjai az önképzés mellett eszközállományukat is folyamatosan gyarapítják, modernizálják. A lakossággal és a vállalkozásokkal összefogva gyűjtésbe kezdett az Önkéntes Tűzoltó Egyesület egy új tűzoltóautó beszerzésére. Németországban találtak is egy IVECO létrás gépjárművet. A Tótkomlósi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 5 millió forint tartaléka 4 millió forintot adományokból teremtették elő. A közösségi felületeken közzé tett felhívásukra a lakosok 5 ezer és 50 ezer forint közötti felajánlásokat adtak, de a vállalkozások is támogatták kezdeményezésüket. Az emelőkosaras tűzoltóautó nem új, de teljes gyári felújítást kapott. Az 1600 kilométeres hazaúton jól teljesített, mondta a parancsnok. Folyamatban van az üzembe helyezése, a kezelő állomány pedig típusvizsgát tesz, hogy mihamarabb bevethető legyen a jármű, amellyel a tótkomlósi tűzoltók még hatékonyabban végezhetik majd munkájukat.
|
|
|
Ismét lesz fiatalok találkozója a Madzagfalvi Napoko
|
A 2023-as Madzagfalvi Napok keretében augusztus 19-én, szombat délután a Ligetben találkozhatnak a szervezőkkel és a pódiumbeszélgetés résztvevőivel az érdeklődők. A téma a keresztyén közösségek ifjúsági csoportjai és a város. A beszélgetést Mucsi András önkormányzati képviselő, teológus moderálja majd. Augusztus 2-án pedig Kálmán Tibor polgármester az egyházak képviselőivel tart megbeszélést, ahol szóba kerül a Békési Fiatalokért Egyesület által szervezett augusztus 19-i program, valamint a Békés Advent 2023 is.
|
|
|
Tűzzománcok, grafikák készülnek Kétegyházán
|
Idén a 43. alkalommal rendezi meg a Békés Megyei Képzőművészeti Szabadiskola Egyesület a képzőművészeti alkotóműhelyét Kétegyházán. A tábor az Almássy kastélyban kapott helyet. A már hagyományosnak számító festészet, tűzzománc és grafika szekciókat indították el szakmai irányítás mellett. Maria Furnea a festészet, Szabó Éva Györgyi a tűzzománc-, Gugolya Márta pedig a tűzzománc-ékszer, rekeszzománc-műhelyt vezeti. Az idei téma a barokk, az alkotásokat ennek a irányzatnak a stílusjegyeit is tükrözik, de bármilyen témában alkothatnak a táborozók. Csaknem negyvenen alkotnak együtt. A vidékről érkező és helyi résztvevők tartalmas előadásokat is hallgatnak. A zsűrizés után az elkészített alkotásokból kiállítás nyílik.
|
|
|
A Szent Anna-napi szentmise főcelebránsa Gyulay Endre ny. püspök lesz
|
Az algyői plébánia közössége Szent Anna-napi búcsúját július 30-án, vasárnap a fél 10.00 órakor kezdődő szentmisében ünnepli, melynek főcelebránsa Gyulay Endre ny. püspök lesz. A misét követően a templom előtti téren agapéra várják a híveket. A Szent Anna templomban július 28-án Palya Bea Prima-díjas népdalénekes koncertjét hallhatják, július 29-én szombaton 18 órakor Előesti szentmise lesz zarándok vendégekkel. A misét Kardos Mihály ny. plébános celebrálja.
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|