Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Két év alatt szerezhetnek szakmát azok, akiket nem vettek fel egyetemre
|
Szakképzésben is továbbtanulhatnak azok, akiket nem vettek fel egyetemre, közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium az MTI-vel. A közlemény szerint az érettségi után a diákok akár két év alatt ingyenesen szerezhetnek szakmát. Az érettségi végzettséggel rendelkezők szakmai oktatása kizárólag a szakmai vizsgára való felkészítésből áll, hiszen a közismeretet középiskolai tanulmányaik során már elsajátították. Akik az első szakmájukat tanulói jogviszonyban szerzik, ösztöndíjban részesülhetnek, a duális szakmai oktatásban résztvevők pedig munkabérre lehetnek jogosultak, olvasható a Kulturális és Innovációs Minisztérium közleményében.
|
|
|
Kisebb fejlesztéseket végeznek Békéssámsonban
|
Békéssámsonon a kisebb, helyi beruházások is fontosak, annak ellenére, hogy nagyszabású projektek is jellemzik a települést. Erre van számos példa a településen. Új tölgyfa pallót kapott a kispusztai híd, ezzel megkönnyítve az arra járó lakosok közlekedését. A művelődési ház Attila utcai részénél új kerítés készült a régi, rossz drótkerítés helyett. Elkészült a kanyarnál lévő, másik buszmegálló akadálymentesítése, megkönnyítve a kerekesszékkel való felszállást, számolt be közösségi oldalán a polgármester. Annus István a Szefo Zrt. telephelyének kialakításáról is posztolt, ahol elkészült az új bejáró, rendbe tették az udvart, új nagykapuja, kiskapuja lett az épületnek.
|
|
|
Szeged-Csanádi Egyházmegyéből több százan üdültek már az Erzsébet-táborokban
|
11 év, 1 millió résztvevő, 7 tábortípus, felújított táborhelyek és megszámlálhatatlanul sok gyermekmosoly, ez jellemzi a 2012-ben, az Erzsébet-program részeként indult Erzsébet-táborokat. Az idén összesen 175-180 ezren pihenhetnek az ottalvós, napközis, családi, erdélyi, gyógyító és diabétesz táborokban, valamint az Erzsébet-karácsonyon. A két balatoni üdülőhelyre, Zánkára és Fonyódligetre a nyár végéig mintegy 35 ezer résztvevőt várnak. A Szeged-Csanádi Egyházmegyéből is több százan üdültek már a programnak köszönhetően.
|
|
|
Járműszentelés lesz a Belvárosi-híd újszegedi lábánál
|
Az Árpád-házi Szent Erzsébet Plébánia és a Magyar Autóklub közös szervezésében augusztus 13-án, vasárnap fél 11-kor órakor járműszentelést tartanak a Belvárosi-híd újszegedi lábánál található Torontál téri parkolóban. Thorday Attila plébános Szent Kristóf közbenjárását kéri, hogy mindig a jó úton járjanak, és egymást tisztelettel segítsék céljaik elérésében. Ezt követően megáldja a hívek járműveit.
|
|
|
Szegedi csapat részt vesz a gyermekotthonok 8. labdarúgó-világbajnokságán
|
A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató csapata is részt vesz a gyermekotthonok 8. labdarúgó-világbajnokságán, melyet augusztus 12-én és 13-án rendeznek Varsóban, a Legia Warszawa stadionjában. A szegedi csapat mellett 24 fiú és leány együttes küzdött az aranyéremért. Az Európai Labdarúgó Szövetség gyermekalapjának támogatásával valósul meg a torna. A szurkolók mellett, a résztvevő országok nagykövetei és diplomatái is kilátogatnak.
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|