Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Békéscsabán rendezték meg az idei Vármegyenapot szombaton
|
Idén már a nyolcadik alkalommal rendezték meg a Vármegyenapot Békéscsabán. A szeptember 2-i eseményen öt pillérre építkeztek. A megyei értékeket elsősorban a Megyei Értéktáron keresztül mutatták be. Az értéktár létszáma évről évre növekedett, idén már 75 értékük van. Épp ezért úgy döntöttek, hogy az értéktár különböző elemeire koncentráltak. Idén a 8 kategóriából a gasztronómia kerül előtérbe. 26 település csatlakozott hozzá, lehetőséget kapva a bemutatkozásra. Idén megrendezték a vármegye legnagyobb kistermelői- és kézműves vásárát is, összesen 89 termelő vagy kézműves mutatkozott be. Újdonságok volt, hogy a rendezvény kinőtte a Szent István teret, így a Kossuth térrel bővült a helyszínek listája. A megyenapon számtalan olyan értéket is bemutattak, ami Orosházához köthető, valamint az ételkóstolás során is találkozhattak az érdeklődők orosházi búzacsíramáléval és libamájfalatokkal. A katonai hagyományőrző részlegen belül is volt orosházi vonatkozású kiállító.
|
|
|
Nemzetközi modell repülő napot renedeztek Orosházán
|
Az Orosházi Modellező Klub ismét a repülőtérre várta az érdeklődőket a XXIII. nemzetközi repülőnapon, ahol egész napos szórakozás vártat a repülés szerelmeseit. A nemzetközi modell repülő napot a klub volt elnöke, Nóbik Gyula honosította meg a városban. Halála után, az iránta érzett tisztelettől vezérelve a rendezvényt Nóbik Gyula Nemzetközi Modell Repülő Nap néven rendezik. A levegőben a legkisebb, egy méternél kisebb szárnyfesztávú gépektől a legnagyobb, 6-7 méteres gépekig mutatkoztak be a modellezők. Bemutatkoztak a helikopterek, a turbinás, sugárhajtóműves repülőgépek, a vitorlázó repülőgépek. A pilóták számára nem a versenyzés volta cél, hanem elsősorban a vendégek szórakoztatása.
|
|
|
Tetőzik a parlagfű pollenszórása
|
Javában tart a parlagfűszezon, a pollenkoncentráció a napokban érheti el a maximumát. Az allergiás tünetek enyhítésére sokan a patikákban vény nélkül kapható orrspray-t használnak, ezek azonban egy idő után hatástalanok lehetnek, ezért érdemes inkább szakorvoshoz fordulni a hosszabb távú kezelés biztosításához. A parlagfű egy nagyon agresszív gyomnövény, pollenjének felszínén apró tüskék vannak, amelyek a nyálkahártyához érve, azonnali reakciót okoznak, de az a különlegessége, hogy késői típusú reakciót is képes adni. Ez azt jelenti, hogy az eső hiába mossa le a parlagfű pollenjét, az továbbra is tüneteket produkálhat. Az allergiások helyzetét az is nehezíti, hogy a fekete üröm gyomnövény is ebben az időszakban virágzik, ami súlyosbíthatja a szimptómákat. Az aktuális pollenkoncentráció is a Nemzeti Népegészségügyi Központ oldalán nyomon követhető, de az időjárás-jelentésekben is gyakran megjelenik. A Békés Vármegyei Központ Kórház Gyulai, Sitka utca 1. szám alatti Aktív Tüdőgyógyászati Osztályán külön allergológia szakrendelésen fogadják a betegeket.
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|