Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Régiós érdekképviselet az Európai Parlamentben
|
Szorosabbra vonják szegedi és temesvári képviselői irodáik együttműködését - jelentette be tegnap Szegeden Becsey Zsolt, a Dél-Alföld egyik Európai parlamenti képviselője, és Toró T. Tibor, Temes megyei parlamenti képviselő. Sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy céljuk az eurorégió fejlesztéseinek közös lobbi-képviselete, beleértve Románia déli autópályájának megvalósulását is, de szintén közösen segítik Bartók Béla 125-ik születésnapjának ünnepségsorozatát 2006-ban. Szeretnék, ha tevékenységükkel nagyobb figyelem irányulna a bánsági, mintegy százezres lélekszámú magyarság életére is. (TriplexNews)
|
|
|
Sport, multikulturalizmus, tolerancia
|
A multikulturalizmus és a tolerancia érvényesítése Vajdaságban elnevezésű projekt részeként rendezik meg a Tolerancia Kupa döntőjét szombaton és vasárnap Szabadkán. A több sportágból álló versenysorozatban eddig kétezer fiatal vett részt. A tartományi kormány által kezdeményezett Tolerancia Kupa döntőjének ünnepélyes megnyitója szombaton 14 órakor kezdődik a Sportcsarnokban. A politikusok is megküzdenek egymással, mégpedig két sportágban: a tartományi és községi vezetők kosárlabda mérkőzését szombaton délután tartják, míg a focimeccs az emberjogi és kisebbségügyi minisztérium szervezésében vasárnap délben kezdődik. (TriplexNews/Szabadkai Rádió)
|
|
|
Mérsékelnék az inflációt Szerbiában
|
Radovan Jelašić szerb jegybankelnök nem tartja kizártnak, hogy 2006-ban sikerül az inflációt 9,3 százalékra mérsékelniük. Az IMF a költségvetési kiadások csökkentését és az állami vagyon privatizálását várja a szerb kormánytól, hogy ezzel csalogassa a külföldi befektetőket az országba. Az IMF illetékesei öszszességében kedvezően nyilatkoztak a szerb vezetőkkel folytatott tárgyalásokról. (TriplexNews/VG)
|
|
|
Testvértelepülés lesz Lugos és Versec
|
Lugoson december 3-án írják alá a vajdasági Verseccel kötendő testvértelepülési szerződést. Versec küldöttsége a napokban járt a temesi városban. Jovica Zarcula verseci polgármestert, Vojkan Marics városatyát és Radomir Muncant, a verseci román nyelvű újság szerkesztőjét Marius Martinescu polgármester, Pozsár József alpolgármester, Marius Baboniu helyi tanácsos és Anucsin Boga, a Romániai Szerbek Szövetségének vezetőségi tagja fogadta. Versec képviselteti magát december 20-án, Lugos város napjain is. (TriplexNews/Nyugati Jelen)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|