Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
A tudás lesz a meghatározó érték
|
Magyarország 38 nagyprojekt előkészítését kezdte meg a 2007 utáni időszakra, amikor a munkákhoz már az új uniós források is rendelkezésre állnak majd. Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter szerint az Unió értékvitái tavaszra zárulhatnak le, de az már most látszik, hogy a következő időszakban a tudás lesz a meghatározó érték. Szét kell választani a versenyképességért és a társadalmi kohézióért hozott intézkedéseket, ezután már jól meg lehet határozni a célokat és az elérésükhöz szükséges programokat. A második nemzeti fejlesztési tervben 19 operatív program lesz (7+1 fő-, illetve 11 ágazati program). A terv előkészítésében tevékenyen részt vettek a civil szervezetek, a gazdasági szféra és az önkormányzatok is. Decemberre elkészül a második nemzeti fejlesztési terv koncepciója, tavaszra pedig véglegessé válnak az operatív programok is. (TriplexNews)
|
|
|
Internet – mifelénk még gyerekcipőben
|
Romániában a közszférában dolgozók munkájuk során 19%-ban használták az Internetet 2004-ben – derül ki egy Eurostat felmérésből, miközben az európai átlag 60 % körüli. Magyarországon ez az arány 36 %-os. Romániában az Internet használói közül a diákok állnak az első helyen 51%-os használati rátával, míg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők közül 50%-a él az Internet nyújtotta lehetőséggel. Finnországban a diákok 97%-a használja a világhálót, Svédországban pedig 94%-a. (TriplexNews)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|