Arad–Gyula: együttes ünnepi ülés
|
A "Kézfogások" 11. találkozója alkalmából ma 14 órakor Aradon, a városháza dísztermében tartják a két testvérváros önkormányzatainak ünnepi ülését. A résztvevőket Gheorghe Falcă aradi és Perjési Klára gyulai polgármesterek köszöntik. Az ülés után Gyula és Arad városatyái a szakbizottságokban folytatják tevékenységüket. (TriplexNews)
|
|
|
Uniós diplomaták látogattak Szabadkára
|
Az uniós országok belgrádi diplomatái tegnap Szabadkára látogattak. A protokolláris látogatás alkalmával a vajdasági kisebbségek helyzetével ismerkedtek. A nagykövetek délelőtt a tartományi kisebbségi titkárság vezetőjével, a polgármesterrel, illetve a kerületi bíróság elnökével és a belügyi titkárság vezetőjével tárgyaltak, majd a hét nemzeti tanács képviselőivel is találkoztak. A vendégek délután ellátogattak a Szabadkai Rádióba és a Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnáziumba. (TriplexNews/Szabadkai Rádió)
|
|
|
Közös program az egész régióért
|
Újvidéken rendezik a délkelet-európai fiatalok találkozóját, amelyen elsősorban a HIV/AIDS megelőzéséről tárgyalnak és amelyen részt vesznek mindazon szervezetek képviselői akik nagy tapasztalattal rendelkeznek országukban. A tanácskozás célja a tapasztalatcsere illetve a megelőzési programok ismertetése a régió összes országában. A fórumon mintegy 50 fiatal vesz részt Szlovéniából, Horvátországból, Magyarországról, Romániából, Bulgáriából, Ukrajnából, Albániából, Moldáviából, Macedoniából, Bosznia és Hercegovinából, a Boszniai Szerb Köztársaságból, valamint Szerbia és Montenegróból, akik egy közös HIV/AIDS elleni programot dolgoznak ki. Az úttörőnek számító tanácskozás fő szervezője az újvidéki JAZZAS Fiatalok Szervezete. (TriplexNews/Danas)
|
|
|
Szeged és Szabadka közösen csábítja a turistákat
|
Tizenhét hazai utazási iroda képviselőinek mutatták be a hét végén Szeged és környéke, valamint a testvérváros, Szabadka nevezetességeit. Szeged és Szabadka polgármestere áprilisban megállapodott abban, hogy a két város beépíti idegenforgalmi kínálatába egymás programjait. Az együttműködés elsősorban a két város építészeti és szellemi kapcsolatára épül – mondta el Mihály Illés, a Szeged és Térsége Turisztikai Szolgáltató Kht. ügyvezető igazgatója. A teljes cikk a Délmagyarországból >>>
|
|
|
ECL nyelvvizsga Hódmezővásárhelyen
|
Újabb akkreditált nyelvvizsga-hellyel bővül a Dél-alföldi régió. Hódmezővásárhelyen, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Főiskolai Karának épületében megkezdték az Európai Unió normáinak megfelelő akkreditált ECL vizsgázás feltételeinek kialakítását. Mind a tanfolyamokra, mind pedig a 2006. február 24-i német és a 25-i angol vizsgákra bárki jelentkezhet. A European Consortium for the Certificate of Attainment in Modern Languages elnevezésből alkotott ECL betűszóval jelölt nyelvvizsgák szakmai gondozását tagállamonként egy-egy neves egyetem, nyelviskola vállalta. Az Európai Unió nyelveiből megszerezhető ECL bizonyítvány a nemzetközi mobilitás fokozódásával hamarosan az útlevél egyre fontosabb "betétlapjává" válhat. (TriplexNews)
|
|
|
Románia az ET miniszteri bizottságának elnöke
|
Románia a múlt héten átvette az Európa Tanács miniszteri bizottságának elnökletét. Az eseményen, Strasbourgban Románia részéről Mihai-Răzvan Ungureanu külügyminiszter vett részt, aki elmondta, hogy Románia az európai értékek mentén építi fel elnökségi célkitűzéseit. A cél a demokrácia erősítése Európa-szerte, az emberi jogok betartásának követése a tagállamokban. A tisztség fél évre szól, és a tagok betűrendi sorrendben váltják egymást. (TriplexNews)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|