Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Szegeden újraindul a sertésvágás.
|
Az engedélyek beszerzését, valamint a novemberi próbaüzemet követően újraindul a másfél évvel ezelőtt beszüntetett sertésvágás Szegeden – jelentette be ma Budapesten Kovács László a PICK Szeged Rt. elnök-vezérigazgatója. Elmondta, hogy a beszállító sertéstenyésztők számára biztos bevételt garantál a cég, és ez munkahelyek teremtésével is jár a térségben. A vágás újraindítása, és a 2006-ra tervezett 800-1000 millió forint közötti technológiai fejlesztés lehetővé teszi, hogy 2006-ban 600-650 ezer sertés levágását tervezze a vállalat. Így a Téliszalámi alapanyaga ismét saját vágásból kerül majd ki. A húsipar válsága ellenére a PICK-Délhús cégcsoport növekszik. Az új vezetés megállította a PICK veszteségének növekedését, az éves üzemi eredményt várhatóan jóval 1 milliárd forint veszteség alá sikerül majd szorítani a vállalatnak. (TriplexNews)
|
|
|
Szombaton nyit a felújított 75 éves SZUE.
|
December 17-én reggel 6 órától, a szegediek ismét birtokba vehetik a felújított Ligetfürdőt. A 75 éves SZUE-ban a medencék átépítése során a nagymedence vízforgató berendezést kapott, a korábbi ülőmedence gyógyvizes ellátásának megoldásával, a komplexum egy korszerű gyógymedencével gazdagodott. A Ligetfürdő naponta reggel 6-tól este 9-ig várja a sportolni, kikapcsolódni vágyókat. Felnőtt fürdőjegy ára 800 Ft, a kedvezményes (gyermek 14 év alatt, diák, nyugdíjas) belépő 630 Ft. (TriplexNews)
|
|
|
No alkohol!
|
A hét elején kezdődött az Európai Unió TISPOL szervezetének (a közlekedési rendőrség európai hálózata) AD2005 elnevezésű hadművelete. Az Európa-szerte folyó kampányban várhatóan 300 ezer járművezetőt állítanak meg és szondáztatnak a közlekedési rendőrök. Az alkoholt vagy drogot fogyasztó vezetőket szigorúan megbüntetik.A rendőrök nem titkolt célja azokat kizárni a forgalomból, akik a karácsonyi és az újévi ünnepek időszakában alkohol és drog hatása alatt vezetnek. Évente 40 ezer ember hal meg az európai utakon, s az Európai Bizottságnak feltett szándéka, hogy ezt a számot 2010-ig legalább a felére szorítsa vissza. Az AD2005-öt minden országban a nemzeti gyakorlatnak megfelelően fogják alkalmazni. (TriplexNews/EuroHirek)
|
|
|
Vagy tizenegy milliárd, vagy egyharmad
|
A brit javaslat szerint Románia 11 milliárd eurót, azaz éves bruttó nemzeti össztermékének (GDP) 5 százalékával egyenértékű összeget kaphat 2007 és 2009 között az EU- költségvetésből. Quinton Quayle, Nagy-Britannia bukaresti nagykövete szerint ez nagyon előnyös Románia számára. A diplomata viszont arra is figyelmeztetett, hogy Románia és a többi kelet-európai állam nem kapja meg ezt a pénzt, ha az EU 2007-2013-as költségvetése kapcsán nem születik megállapodás, és csak a 2007-2009-es büdzsében előírt összeg egyharmadában részesülhet. (TriplexNews)
|
|
|
Bővül a vonatközlekedés Szabadka és Szeged között
|
Magyarországra ezentúl több vonat indul Szabadkáról: az eddigi három helyett öt vonat közlekedik majd Magyarország felé, beleértve a Bécs irányába tartó Avala expresszt is. Így most már délelőtt és délután is két-két vonat segíti a határ menti utasforgalmat. Szabadkáról 8.47-kor és 10.40-kor, délután viszont 14.35-kor és 18.43-kor indul vonat Szegedre. A 14 óra 35 perckor induló vonat csak Horgosig szállítja az utasokat, majd a tovább, azaz Szegedre utazóknak egy másik vonatra kell átszállniuk. (TriplexNews/Szabadkai Rádió)
|
|
|
Norvég környezetvédelmi támogatás Vajdaságnak
|
Prof. dr. Đorđe Bašić, a Vajdasági Közgyűlés alelnöke szombaton Újvidéken fogadta annak a szeminárium résztvevőit és szervezőit, akik a környezetvédelemért felelős Mérnöki Központ fejlődéséről tanácskoztak (EnE Központ). Ez alkalommal az újvidéki Műszaki Egyetem és a norvég „Nord Energi” együttműködési megállapodást írt alá a környezetvédelem és igazgatás területén. A megállapodás figyelembe véve a vajdasági és szerbiai állampolgárok közvetlen érdekeit új környezetvédelmi programok elindítását és alkalmazását irányozza elő a hazai törvényi szabályozások és az említett terület normáinak és felügyeletének fejlesztésére, mely összhangban van Szerbia és Montenegró EU csatlakozásra vonatkozó nemzeti stratégiájával. (TriplexNews/Dnevnik)
|
|
|
Csak szex és más semmi… a moziban
|
Szegeden a Belvárosi Moziban vetítik Goda Krisztina "Csak szex és más semmi…" című filmjét, amelynek bemutatója múlt pénteken volt. A bemutatón részvettek a film alkotói. Többek között a két női főszeplő Schell Judit (Dóra) és Dobó Kata (Zsófi) is. A film a Balázs Béla teremben látható december 14-ig negyed 5-től, és háromnegyed 6-től. December 15-től pedig, a Zsigmond Vilmos teremben vetítik. A film három ember magánéletéről szól, meg egy Budapesti színházi társulatról, ahová vidékről egy sármos színész érkezik, akinek óriás plakátotokon feltűnő hátsójáért bolondulnak a nők. Dórával, a színház dramaturgjával viszont nem szívlelik egymást, akinek elege lesz a pasikból, és hirdetést ad fel „csak szex, más semmi…” jeligével. A filmben Csányi Sándor, Seress Zoltán és Gesztesi Károly alakítása is felejthetetlen. (TriplexNews)
|
|
|
Elkészült „Szeged – a napfény városa” című film.
|
A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Ipar Kamara Kommunikációs- és reklám klub szakmai délutánján mutatják be december 15-én csütörtökön 14 órakor Gregus Dezső 25 perces alkotását, amely részletesen mutatja be Szeged nevezetességeit. A film - többek között – egy tiszai hallé fesztivára, a Pick gyár múzeumába, a szabadtéri játékokra, a szőregi rózsaünnepre kalauzolja a nézőt. Emellett megelevenednek a város leghíresebb épületei. A DVD-n olyan kuriózumok is találhatók, mint egy Dankó Pista nóta feldolgozása, valamint a vadas-park, és a füvészkert részletes bemutatása. A film után Szeged turisztikai marketingjéről számol be Mihály Illés a Szeged és Térsége Turisztikai Szolgáltató Kht. ügyvezető igazgatója. A „Szeged bemutatkozik” című rendezvény a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Székházában Szeged, Párizsi krt. 8-12 szám alatt lesz. (TriplexNews)
|
|
|
Projektasszisztens képzéssorozat indul 2006-ban Szegeden.
|
A Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával, projektasszisztens képzést szervez a dél-alföldi civil szervezetek tagjainak, munkatársainak. A képzéssel azokat a civil szervezeteket kívánják segíteni, akiknél a fluktuáció, vagy a növekedés következtében új, tapasztalatlanabb önkéntesek, alkalmazottak kaptak projekt felelősi feladatokat, illetve azokat, akik egy professzionálisabb projekt munkával szeretnék tevékenységüket eredményesebbé tenni. A képzéssorozat tematikája: projekttervezés, csoportos tervezési módszerek, pénzügyi tervezés, forrásszerzés alapjai, projektek lebonyolítása, eredményes csapatmunka módszerei, értékelési módszerek. A képzések időpontjai: 2006. január 21, február 18, és március 18. Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyei civil szervezetek tagjainak, munkatársainak, önkénteseinek jelentkezését várják. A részvételi díj: 3000 Ft. Jelentkezni 2005. december 16-ig lehet a Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, Szeged, 6720, Arany János u. 1. címén, vagy, a 62/424-392 telefonszámon.(TriplexNews)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|