Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Master Center – áprilisra elkészül
|
Az Újvidéki Vásáron jövőre 29 rendezvény lesz , az őszi szakosított vásár keretén belül pedig első alkalommal kerül sor a Befektetések Vásárára – jelentette be az Újvidéki Expó 2006.évi programfüzetének bemutatóján Miroslav Božin, az Újvidéki Vásár igazgatója. A szezon első programja a március 16-tól 18-ig tartó külön Média Expó lesz, ahol a médiák regionális együttműködése lesz a fő téma. A vásárigazgató továbbá bejelentette, hogy áprilisig megépül a Master Center, amely így megfelelő módon tudja majd fogadni a Mezőgazdasági Expó mintegy 2000 kiállítóját és ezzel várhatóan a szakvásár még eredményesebb lesz mint az előző évi. Bővül továbbá a Vásár tevékenységi köre is, ezt főleg a Kongresszusi Központ beindításával igyekeznek elérni amely, egész évben, konferenciák, szemináriumok és börzék helyszíne lesz. Újdonságok közé tartozik az is, hogy a vásárra történő beléptetés kóddal l ellátott rádiófrekvenciás kártyákkal fog történni. Az idei vásári évet az újévi fogyasztási javak vására zárja, mely december 16-tól 30-ig tart. (TriplexNews/Danas)
|
|
|
Schengen - az utolsó európai „berlini fal”
|
A délkelet-európai régió jövője és a regionális együttműködés új modeljeinek meghatározása volt a témája annak az újvidéki Vajdasági Közgyűlés épületében a napokban megtartott konferenciának, amely az „Új kihívások a délkelet-európai regionális együttműködésben” címet viselte. A konferenciát Aleksandar Kravić, a Vajdasági Parlament elnökének tanácsadója nyitotta meg aki kijelentette, hogy az európai perspektíva olyan tényező, amely összeköti a régió országait. Véleménye szerint a regionalizmus és a decentralizáció közelebb hozza egymáshoz a hatalmat és a polgárokat és egyike azon tényezőknek, amely a társadalom további demokratizálásához vezet. Mi a régió, a délkelet-európai országok különböző fejlettségi szintjei milyen módon hatottak Európára és a regionális együttműködésre, valamint hogyan lehet a már meglévő példákat felhasználni az együttműködés új modeljeinek fejlesztésére - ezek voltak azok a fő kérdések, amelyekre a konferencia résztvevői igyekeztek választ keresni. A fórumon az is elhangzott, hogy a térségben véget ért a stabilizáció időszaka és most eljött az integráció ideje. (TriplexNews/Danas)
|
|
|
VII. Szegedi Zöld Karácsony
|
A CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület és a Béke utcai Általános Iskola december 17.-én szombaton 10 és 16 óra között rendezi meg a Zöld Karácsonyt. A résztvevők természetes alapanyagú, szép karácsonyi ajándékokkal, fenyőfadíszekkel lephetik meg családtagjaikat, barátaikat. Három-négyféle dolgot is készíthetnek: asztali díszeket, méhviaszból, paraffinból készült gyertyákat, karácsonyfadíszeket termésekből, színes kartonból, drótból, gipszből. Lesz gyertyaöntés, gyertyadíszítés, gyöngyfűzés, gyógyteák ajándékkártyák, ajándéktárgyak készítése. A részvétel ingyenes, az anyagköltséghez 100 Ft-os támogatójegy vásárlásával önkéntesen járulhatnak hozzá a résztvevők. (TriplexNews)
|
|
|
Ezerháromszáz éves avar kori temetőre bukkantak Szeged határában.
|
Az M5-ös autópálya nyomvonalának feltárása során avar kori leletekre bukkantak a régészek. A lelet azért különleges, mert a feltárt sírokban olyan koponyákat találtak, amelyeken egyértelműen kimutatható a lepra kórokozója. Szalontai Csaba régész elmondta, hogy a leletek a hetedik század végén kerültek a földbe, nagyjából a 670-es évek környékén. A három csontvázról még nem lehet tudni, hogy Bizáncból hozták-e magukkal ezt a betegséget. A három épen maradt koponyát a szegedi egyetem egyik intézetében vizsgálják. Nemcsak ők, hanem egy angliai laboratórium is megállapította, hogy a leprának esett áldozatul a három férfi. A lelet azért is szenzációs, mert eddig úgy gondolták, hogy ez a járvány a tizedik század előtt nem jelent meg a Kárpát-medencében. A sírokban egyébként korabeli arany és ezüst ékszereket is találtak, amely azt a feltételezést erősíti, hogy az avarok élénk kereskedést folytattak a bizánci birodalommal, ahonnan azonban nemcsak az ékszereket, hanem a halálos betegséget is magukkal hozták. (TriplexNews)
|
|
|
Sikeres pályázatok, bővülő perspektívák
|
A Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség Kht. tegnap Újvidéken tartotta soros taggyűlését. Csókási Eszter, az ügynökség ügyvezető igazgatója elmondta: megállapították, hogy a folyamatban lévő – az „Európai Unión innen és túl – szakkiállítás- és konferenciasorozat”, valamint az ivóvízminőség javításával, a projekt ciklus-menedzsment képzésével, a környezettudatos fiatalok nevelésével kapcsolatos projektek lebonyolítása jó ütemben halad. Döntés született arról, hogy az INTERREG III/A pályázat következő fordulójában beadásra kerüljön egy katasztrófavédelmi projekt, melynek keretében egy 150 fős szakembercsoport kiképzésére és felszerelésének beszerzésére kerülhetne sor. Az 50-50-50 fős román, magyar, szerb csoport katasztrófa, árvíz esetén így képes lenne azonnal bevethető módon kárelhárítást végezni. Bojan Pajtić, a DKMT Eurorégió soros elnöke beszámolt az Association of European Border Regions athéni közgyűléséről, ahol a DKMT Eurorégió stratégiai terve kitüntetésben részesült. A tagyűlés elfogadta a következő év költségvetési tervét, valamint létrehozott négy új munkacsoportot is. (TriplexNews)
|
|
|
Szerb-magyar gazdasági találkozó Szegeden
|
A magyar Országgyűlés gazdasági bizottsága csütörtökön délelőtt 10 órától kihelyezett ülést tart Szegeden, a Polgármesteri Hivatalban. Első napirendi pontként a szerb parlament gazdasági bizottságának küldöttségét fogadja a magyar bizottság. Délután a Tolerancia Program keretén belül megrendezik a Magyar-Szerb Gazdasági Fórumot. (TriplexNews)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|