Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Autópálya: mégis Arad-Temesvár felé?
|
Traian Băsescu román államfő londoni látogatásán szóba került az észak-erdélyi autópálya kérdése is. Károly herceggel való találkozása alkalmával a brit trónörökös elmondta: aggódik az észak-erdélyi autópálya környezeti kockázatai miatt. Mint Băsescu kifejtette: az észak-erdélyi autópálya a nyugat-keleti közúti forgalomnak mindössze 15 százalékát bonyolítaná le. A román kormány számára viszont fontos a Nagylak-Temesvár-Déva-Nagyszeben-Bukarest autópálya megépítése, amely része az európai közlekedési hálózatnak. (TriplexNews)
|
|
|
Infrastruktúra fejlesztés PHARE pénzből
|
A PHARE 2004-2006 Regionális Infrastrukturális Nagyprojektjéhez benyújtható pályázatok határidejének lejártával a romániai V. Nyugati Gazdasági Fejlesztési Régió aradi irodájához 31 pályázat érkezett be Arad, Krassó-Szörény, Hunyad és Temes megyékből. Az infrastruktúra fejlesztését támogató alapra 17,8 millió euró áll rendelkezésre, melyből elsősorban a két három megye vezetése által támogatott pályázatoknak lesz esélyük, mint például az Arad–Temesvár–Resica fõút modernizálása. (TriplexNews)
|
|
|
187-en jelentkeztek románt tanulni Makón
|
Makón ingyenes román nyelvi kurzust indít az egyik helyi oktatásszervező céggel együttműködve a román kisebbségi önkormányzat. A tanfolyam holnap délután 5 órakor a városháza emeleti nagytermében indul az ünnepélyes megnyitóval, ezt követően heti egy órában, három fiatal pedagógustól tanulhatják a nyelvet a jelentkezők egészen júniusig. A teljes cikk a Délmagyarországból >>>
|
|
|
Aradnak fontos a magyar partner
|
Az Arad Megyei Tanács elnöke, Gheorghe Seculici ma megbeszéléseket folytat Varga Zoltánnal, a Békés Megyei Közgyűlés elnökével. Az aradi Közigazgatási Palotában sorra kerülő tanácskozáson a két elnök véleményt cserél az intézményi hálózatok működésével kapcsolatban, de szóba kerülnek a közös érdeklődésre számot tartó gazdasági, kulturális, infrastrukturális, határ menti és a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdések is. "Arad prioritásként kezeli a kapcsolatok és az együttműködés szorosabbra fűzését, valamint közös projektek készítését a magyar partnerekkel" - hangsúlyozta a tanácskozás előtt Gheorghe Seculici, az Arad Megyei Tanács elnöke (TriplexNews)
|
|
|
Egységes EU bevándorlási politika
|
A vízum- és bevándorlási politika harmonizálásának irányába halad az Európai Unió jogalkotása. Míg az állampolgárság megadása alapvetően tagállami kompetencia, a rövidebb távú tartózkodásra szóló vízumok szabályozása a közös vízumpolitika alapján történik. Legutóbb, januárban, az EU területén való, tanulmányi célú tartózkodást szabályzó direktíva lépett életbe, ezt a tagállamoknak 2007. január 11-ig kell a saját joganyagukba emelni. A korábban életbe lépett uniós szabályokat: a családegyesítést és a nem uniós állampolgároknak az EU területén való huzamos tartózkodását szabályzó előírásokat is érvényesíteni kell még a következő hónapokban a tagállamok jogrendjében. Mindhárom direktíva kizárja a faji, nemzetiségi, etnikai, nyelvi, vallási vagy egyéb diszkriminációt. (TriplexNews)
|
|
|
Derűlátó romániai vállalkozók
|
A romániai cégek kétharmada a vállalkozás gyorsabb fejlődésére számít 2005-ben, mint tavaly, és mindössze 5 százalékuk gondolja, hogy teljesítménye nem éri el a 2004-es szintet – derül ki a román kereskedelmi kamara által készített felmérésből. A vállalkozók arra alapozzák optimizmusukat, hogy tavaly Románia NATO-tag lett, az EU működő piacgazdaságként ismerte el a román gazdaságot, és a makrogazdasági mutatók is várakozáson felül alakultak. Még derűlátóbbak a román cégek az exportlehetőségek megítélésében: csaknem 85 százalékuk számít a kivitel bővülésére, és kétharmaduk növelni szándékozik befektetéseit. A tanulmányt az Eurochambres Európa 27 országában készíttette el, a romániai felmérésben 450 cég vett részt. (TriplexNews)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|