Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Árvízi térségbe csak védőoltással
|
Marosvári Attila, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke, valamint Marossy Zoltán Temes megye alprefektusa és két-két polgárvédelmi, valamint vízügyi szakember terepszemlét tartott kedden Temes megyében, az árvíz sújtotta térségben, hogy megnézzék: milyen segítségre van szükség – adta hírül a Nyugati Jelen. A Temes apad, de az elárasztott területekről nem húzódik vissza a víz, sőt egyes helyeken 5-6 méter mély. A megyében 1522 házat elöntött a víz, ezekből 679 összedőlt. Már nem csak az árvíz sújtotta területen élőket, de az oda utazókat is beoltják, mint ahogy a mentésben részt vevő katonák, tűzoltók, önkéntesek is kaptak oltást. Ezentúl csak azok mehetnek a térségbe, akik igazolják, hogy alávetették magukat egészségbiztonsági intézkedéseknek. (TriplexNews/Nyugati Jelen)
|
|
|
Több millió euró a határrégióban
|
A Magyarország-Románia Phare CBC 2003 programjának részeként meghirdetett „Környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztése” és a „Határon átnyúló gazdaságfejlesztés” támogatási konstrukció keretén belül 18 projekt felelt meg a magasszintű EU-s követelményeknek, így a határtérségben árvizes és szennyvizes beruházásokra 2 millió 333 ezer euró, képzésre, innovációra, valamint turizmus fejlesztésre 2 millió 667 ezer euró áll rendelkezésre. A támogatási szerződések ünnepélyes aláírására tegnap került sor Gyulán. Ebből az alkalomból dr. Szegvári Péter, a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztrési Hivatal elnöke kiemelte, hogy a magyar és európai területfejlesztési politika örömmel veszi a határon átnyúló együttműködéseket, mert ez új kitörési pontja lehet a határmenti térség településeinek. (TriplexNews)
|
|
|
Magyar tapasztalatok román szakembereknek
|
A magyarországi közigazgatási intézmények közül elsőként a Nemzeti Fejlesztési Hivatal keretein belül működő Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egység (CFCU) nyert önálló pályázóként az Európai Unió ikerintézményi pályázatán Romániában. A 800 ezer eurós program célja, hogy a bukaresti szakemberek tanulhassanak a magyar csatlakozási folyamat tapasztalataiból. A teljes jogú európai uniós tagsággal ugyanis Magyarországnak a twinning-programban betöltött szerepe is megváltozott: immár "donor" országként, a többi kedvezményezett állam közigazgatási szerkezetének fejlesztésében nyújt segítséget. A CFCU által megnyert pályázat célja, hogy a romániai társszervezet szakmai felkészültségének javításán keresztül Románia képes legyen megfelelni a tagállami feladatokból eredő kihívásoknak. (TriplexNews)
|
|
|
A szegedieken a sor a segítésben
|
A Szögedi Védegylet gyűjtést hirdet a Temes és a Bega mente árvíz-sújtotta lakosságának megsegítésére. Dr. Szabó László önkormányzati képviselő elmondta: a Szegedi Nagy Árvíz idején a temesváriak, a Temes vármegyeiek szaladtak először a város segítségére. Ennek emlékét őrzi Újszegeden a „Temesvári körút” elnevezése is. 126 év múltán, most a Temes megyeiek szorulnak a segítségünkre, ezért kéri, támogassák a mindenüket elvesztett embereket élelemmel, ruhával, tisztálkodási cikkekkel, gyógyszerrel, vagy pénzadománnyal. A magyarországi számlaszám: 10300002-28522939-00003285 „Árvízi segély Temesköz – Bánság – Bánát” jeligére. Eddigi támogatók: a KÉSZ Kft., a Szilánk Kft., és a Globalnet 3000 Kft. (TriplexNews)
|
|
|
Európai fiatalság a „Kis Bécsben”
|
Egész hetes rendezvénysorozattal ünnepli Temesvár május 9-ét, Európa napját. A programok minden korosztályhoz szólnak, hiszen a város társszervezőként vesz részt az európai fiataloknak rendezett hét eseményeiben. Temesvár városának „Kis Bécs” elnevezésű projektje is május 9-én indul, amely előadó- és képzőművészeti rendezvények gazdag sorozatát tartalmazza. Temesvárt a huszadik század elején kis Bécsként emlegették, köszönhetően fejlettségének, sokszínű, európai szellemű kulturájának. (TriplexNews)
|
|
|
Közönséget várnak a szegedi zsinagógába
|
Európa egyik legszebb és legnagyobb zsinagógájában: a szegedi Új Zsinagógában májustól ismét egészen novemberig tartanak a különféle rendezvények. Ezek között az „Alapítvány a Szegedi Zsinagógáért” által rendezett koncertek éppen úgy megtalálhatók, mint az októberben először rendezendő zsidó kulturális fesztivál. A programok iránt a határon túlról érdeklődők angolul is tájékozódhatnak a rendezvényekről a zsinagóga új, kétnyelvű honlapján. (TriplexNews)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|