Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
„Temesvár, a kis Bécs” – első alkalommal
|
Vasárnap, május 8-án – egy nappal Európa Napja előtt – rajtol a polgármesteri hivatal „Temesvár, a kis Bécs” című programsorozata. A vasárnapi műsort a helyőrség katonazenekara nyitja, majd – a hivatalos megnyitót követően – 20.15-től a Bánság Filharmónia és a Bega Blues Band közös hangversenyt tart. Az estét a Blazzaj együttes két tagjának műsora zárja. A rendezvénysorozat keretében, szeptemberig, minden hétvégén fiatal művészek mutatják be produkcióikat a barokk építészet remekeként közismert Dóm téren. A polgármesteri hivatal adományozásra is felszólítja a résztvevőket az árvízkárosultak javára, az adományokat a téren elhelyezett urnába gyűjtik. (TriplexNews)
|
|
|
Az ISWinT tizenkettedszer Temesváron
|
A temesvári műszaki egyetem automatizálási és számítógép karának diákligája szervezésében, a diákművelődési házban, hétfőn, május 9-én kezdődik a Nemzetközi Diákhét (ISWinT). A rendezvénysorozat célja alkalmat nyújtani minél több országból érkező diáknak a nyílt párbeszédre, véleménycserére és vitára. Az idei rendezvénysorozat mottója: „Határokon túl”. Mintegy száz résztvevőre számítanak Ausztriából, Azerbajdzsánból, Belgiumból, Csehországból, Grúziából, Kanadából, Lengyelországból, Litvániából, Macedóniából, Magyarországról, Moldovából, Olaszországból, Oroszországból, Romániából, Szerbiából, Törökországból és Ukrajnából. A változatos programban lesznek konferenciák, alkotóműhelyek, de még „tematikus bulik” is, mint például a Nemzetek estje vagy a Sportdélután. (TriplexNews)
|
|
|
Aradi egyetem küldöttsége Brüsszelben
|
Az aradi Aurel Vlaicu egyetem küldöttsége, Dr. Lizica Mihuţ rektor vezetésével, Románia egyetlen képviselőjeként, részt vett egy jelentős nemzetközi konferencián, amelyet az Európai Unió tudományos és kutatási bizottsága a kereskedelmi kamarák európai szövetségével együttműködve szervezett. A konferencia alkalmával zárult a „West-Est ID” elnevezésű nemzetközi projekt, amelynek az aradi egyetem szintén részese volt. A több mint 50.000 euró értékű projekt mellett az Aurel Vlaicu egyetem számos további projekt megvalósításában vesz részt európai uniós támogatással. (TriplexNews)
|
|
|
Szabadkereskedelmi övezet: növekvő érdeklődés
|
A Kürtös-Arad szabadkereskedelmi övezet két újabb telket adott koncesszióba az aradi nemzetközi repülőtér mellett, a német Gerro Automotive vállalatnak. Az első – 5.000 négyzetméteres – parcellán műanyag gépkocsi-alkatrészeket gyártó üzemet létesítenek, míg a második – 15.000 négyzetméteres – parcellán lakossági fűtőberendezésekhez gyártanak alkatrészeket. A két beruházás összértéke kétmillió dollár, és az év végéig 200 új munkahely létesítését jelenti. (TriplexNews)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|