Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Lugosi táncosok a magyarországi fesztiválon
|
Lugos egyik magyarországi testvérvárosában, Szekszárdon rendezik mától vasárnapig a hagyományos Duna Menti Folklórfesztivált. A patinás nemzetközi rendezvényre meghívták a lugosi kultúrház fiatalokból álló csoportját, a „Lugojana” néptáncegyüttest is. A fellépők – magyar, román, szerb-montenegrói, szlovákiai, bulgáriai, ausztriai, francia, dán, kanadai, perui és nepáli együttesek – műsorukat a környékbeli településeken is bemutatják. (TriplexNews)
|
|
|
Határon átnyúló ifjúsági rendezvények
|
Közösen rendezik meg Szeged és a vajdasági Zenta (Senta) ifjúsági fesztiváljait. A szerdán kezdődő Zentai Nyári Ifjúsági Játékokra a szervezők naponta tízezer vendéget várnak. A fesztiválon neves szerbiai és magyar könnyűzenei együttesek koncerteznek. Szabadegyetem, tanyaszínház, filmsátor és csapatverseny is várja az érdeklődőket. Boros Gyula, a Szegedi Ifjúsági Ház igazgatója elmondta, hogy az augusztusi Szegedi Ifjúsági Napokon közel száz koncert lesz, amelynek szenzációja a Cure és az Alphaville fellépése lesz. Ősztől egy vajdasági ifjúsági klub létrehozását is tervezik Szegeden, hiszen a városban sok délvidéki fiatal tanul. (TriplexNews)
|
|
|
Romániai a magyar lottó-milliárdos?
|
Elképzelhető, hogy a határmenti „lottó-láznak” köszönhetően romániai polgár nyerte a legutóbbi, magyarországi csúcs-nyereményt. A Békés Megyei Hírlap értesülése szerint ugyanis Battonyán adták fel azt az ötöslottó-szelvényt, amely 2,3 milliárd forintot ér. A kombinációban megjátszott számokkal a nyeremény több négyes, hármas és kettes találatot is jelentett a szerencsés tulajdonosnak. Egyesek úgy vélik, román állampolgárok a feladók, akik átutazóban jártak Battonyán. Mások szerint az sem zárható ki, hogy a környező településekről a városi piacra bejárók közül adta fel valaki a szelvényt. (TriplexNews)
|
|
|
A Szentjánosbogarak Temesváron táboroznak
|
Három ország három román nyelvű általános iskolájának növendékei közösen készítik az eurorégió diáklapját, Licurici – Szentjánosbogár – címmel. A temesvári „Vincentiu Babes”, a gyulai „Nicolae Balcescu” és a verseci „Olga Petrov-Radisic” iskolák fiatal újságírói számára július második felében Temesváron rendeznek olvasótábort. Itt mindhárom iskolából öt-öt olyan tanulót látnak vendégül, akik a tanév folyamán sokat tettek azért, hogy a közös diáklapba érdekes és értékes írások kerüljenek. (TriplexNews)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|