Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Magyar felajánlás Romániának
|
Magyarország a szakismeretek átadásával szeretne segítséget nyújtani Romániának árvízvédelmi problémái hosszútávú rendezéséhez. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter a jószomszédságra való törekvés jegyében román kollégájának, Sulfina Barbu miniszter asszonynak írt levelében felajánlja mindazt a magyar tudásanyagot, szervezési-szervezettségi ismereteket, módszereket, „know-how"-t, amit a vízkárelhárítás terén Magyarország létrehozott és kifejlesztett az elmúlt évszázadok során. (Triplexnews)
|
|
|
Párbeszéd Európa polgáraival
|
Az EU Alkotmányos Szerződésének francia és holland kudarcát követően az Európai Bizottság akcótervet fogadott el kommunikációs politikájának javítására. Az új stratégia fő elemei között szerepel, hogy az EU polgárok ne csak tájékoztatást kapjanak, hanem figyelmet is és a véleményüket vegyék számításba a döntéselőkészítés során. Margot Wallström bizottsági alelnök, az intézményi kapcsolatokért és a kommunikációs stratégiáért felelős EU-biztos szerint: "Ez az akcióterv kézzelfogható és pragmatikus módon tükrözi azt a politikai akaratot, amelynek lényege, hogy párbeszédet kezdeményezzünk a polgárokkal szerte az Európai Unióban.” (TriplexNews/Eurohírek)
|
|
|
PHARE támogatás intézményfejlesztésre
|
Az Európai Unió Phare-irányítóbizottsága elfogadta Magyarország 2005. évi,intézményfejlesztést célzó programját. A programot, mintegy 15 millió euró értékben az átmeneti támogatás elnevezésű program finanszírozza. A program segítségével - melyhez a magyar költségvetés 3,909 millió euróval járul hozzá -több terület intézményfejlesztése valósul meg, így többek között az agrárszektoré: 4,318 millió euró támogatásban részesül az "Élelmiszerbiztonság intézményi hátterének fejlesztése Magyarországon" című projekt, melynek célja a magyarországi hatóságok felkészítése az EU elvárásainak megfelelő élelmiszer-biztonsági stratégia végrehajtására. További 1,780 millió euró támogatásból egy bíróképző iskolát hoznak létre. A civil társadalmi szervezetek szerepének megerősítésére az anti-diszkriminációs törvények végrehajtásában további 970 ezer euróval áll majd rendelekezésre. (TriplexNews)
|
|
|
Olasz közreműködés a román agroturizmus fejlesztésére
|
Kétéves együttműködési megállapodást írt alá a közelmúltban a Hunyad Megyei Tanács és a casentinói hegyi közösség (Olaszország). A program célja Hunyad megye természeti adottságainak kiaknázása elsősorban a színvonalas agroturimus által. Az olaszok szerint a Hunyad megyei Erdővidék (Pădureni) hegyi tavai és a Csolnakos (Cinciş) környéki tájak kitűnő lehetőségeket kínálnak az agroturizmusnak. Az együttműködés első lépéseként olasz szakmai és anyagi segítséggel elkészült Hunyad megye turisztikai útikönyve, amely az említett Erdővidékre és Csolnakosra hívja fel az érdeklődők figyelmét. (TriplexNews/Nyugati Jelen)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|