Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Továbbképzés európai menedzser szemlélettel
|
„Euromenedzser Őszi Akadémia” címmel, képzési sorozat indul Szegeden. A részvételhez a szakképzési hozzájárulás is igénybe vehető. A háromszor egynapos képzés témái között szerepelnek a felnőtt-tanulás, a verseny-marketing, és a vezetői szemlélet kérdéskörei. A képzésre szeptember 22-ig lehet jelentkezni, az Interneten is. (TriplexNews)
|
|
|
Az eurorégió éléskamrája – Szegeden
|
„Az Európai Unión innen és túl – határmenti szakkiállítás- és konferenciasorozat” elnevezésű nagyszabású eurorégiós programsorozat keretében, a jövő héten háromnapos mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítást és konferenciát rendeznek Szegeden. Az „Eurorégió éléskamrája” címet viselő rendezvényt a Hangár Expo területén tartják szeptember 22-étől 24-ig. A kiállítások, szakmai előadássorozatok, üzleti találkozók fő célcsoportját a magyar – román – szerb-montenegrói kis- és középvállalkozások, gazdasági, területfejlesztési szakemberek alkotják, de a DKMT határtérségének nagyközönsége felé is nyitott ez a szakkiállítás. Ennek megfelelően minden érdeklődőre számítanak, a rendezvényre ingyenes lesz a belépés. (TriplexNews)
|
|
|
Gyorsvasút tervei az eurorégióban
|
Csütörtöki szegedi sajtótájékoztatóján Marosvári Attila, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke, a DKMT Eurorégió magyar nemzeti koordinátora beszámolt arról, hogy újabb elképzelések születtek a térség vasúti közlekedésének fejlesztésére. Ez némileg hátrébb sorolná a Szeged-Kikinda-Temesvár vasút felújítását, viszont Arad és Temesvár térségét kötné össze Szegeddel, Szabadkával, Bajával, majd Péccsel, Eszékkel, Zágrábbal és Rijekával. Ez a gyorsvasút egyben a nagy európai közlekedési folyosók között is összeköttetést teremt, és minden bizonnyal számíthatna az EU támogatására. (TriplexNews) Interjú Marosvári Attilával >>>
|
|
|
Az uniós pályázatírást tanulják Kanizsán
|
Az unió felé közeledve a pályázati módszerekkel ismerkednek a Vajdaságban is. A magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény szervezésében szeptember 20-án háromnapos pályázatíró tanfolyamra kerül sor. Az előadó Folbert Péter, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaság és társadalom-földrajz tanszékének tanára lesz. A tanfolyamon többek közt a civil szervezetek képviselői is részt vesznek. (TriplexNews/Szabadkai Rádió)
|
|
|
EU-támogatás: 10 százalékot kifizettek
|
620 magyar település 2 ezer 444 nyertes projektgazdájának már érkezett a számlájára európai uniós támogatás, ugyanis a rendelkezésre álló keret 10 százalékát, összesen 67 milliárd forintot kifizettek az operatív programok irányító hatóságai. A szeptember elejéig beérkezett 24 ezer 345 pályázatból 19 ezer 824-ről már döntést hoztak az operatív programok irányító hatóságai, és 10 ezer 279 pályázatnak ítéltek meg összesen 513 milliárd forint támogatást. Ennek eredményeként Magyarország minden második településén – egészen pontosan 1667 településen – valósul meg fejlesztés európai uniós támogatással. (TriplexNews)
|
|
|
Az OTP is indul a CEC-ért
|
A román takarékpénztár (CEC) privatizációjában az előzetes, nem kötelező erejű szándéknyilatkozatok alapján összesen nyolc bank került fel a rövidített listára, köztük a magyar OTP Rt., közölte a Transindex. A román pénzügyminisztérium bejelentése szerint, a listán az OTP mellett az osztrák Erste Bank és a Raiffeisen International, a francia Société Générale, a Dexia, a görög National Bank of Greece és az EFG Eurobank, valamint az olasz Banca Monte dei Paschi di Siena szerepel. (TriplexNews/Transindex)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|