Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Nagyköveti látogatás, külügyminiszteri találkozó
|
A mai gyulai magyar-román külügyminiszteri találkozó előtt, Gyulára látogatott Románia új budapesti nagykövete, Ireny Comaroschi, aki Magyarországon augusztus 29-étől tölti be ezt a tisztet. A nagykövet asszonyt a városházán fogadta Szabó Jenő alpolgármester, valamint Becsyné dr. Szabó Márta jegyző. Gyulán van a magyarországi országos román önkormányzat székhelye, és Békés Megyében él a legtöbb magyarországi román. Mint Ireny Comaroschi a Békés Megyei Hírlapnak elmondta: a román és a magyar kormány október 20-21-i együttes, bukaresti ülésének témája az lesz többek között, hogy a két ország miként tudja felhasználni az európai uniós támogatásokat. (TriplexNews)
|
|
|
Tárgyalások Szerbia és Montenegró csatlakozásáról
|
Az Európai Unió külügyminiszterei hétfőn, október 3-án döntenek arról, hogy elfogadják Szerbia és Montenegró előkészítő tárgyalásairól szóló mandátumát és azt a külön nyilatkozatot, amelyben felhívják Belgrád figyelmét a Hágai törvényszékkel való hatékonyabb együttműködésre. Ezt közölték a Beta Hírügynökséggel az európai diplomáciai források amelyek megerősítették, hogy az EU szakmai-politikai testületeiben gyakorlatilag már összehangolásra került a mandátum tartalma amelyet az EU diplomáciai vezetőinek nyújtanak be elfogadásra. (TriplexNews)
|
|
|
Szerbiai civil szervezetek találkoznak
|
Csütörtökön Szabadkán ülésezik a Szerbiai Civil Szervezetek Szövetsége. Az ernyőszervezet 2003-ban alakult, s jelenleg 500 szervezet a tagja. A szövetség élén 17 tagú tanács áll, amely mindig más városban ül össze, hogy tájékozódjon az adott régió civil szférájának a tevékenységéről, az esetlege gondokról. A szabadkai megbeszélésre ellátogat Varga Imre, a Magyar köztársaság szabadkai főkonzulja is, hogy a két ország civil szervezeteinek az együttműködési lehetőségéről beszéljen majd. (TriplexNews/Szabadkai Rádió)
|
|
|
Szegedié a Pro Bartók Társaság emlékérme
|
Bartók Béla halálának 60. évfordulóján a zeneszerző szülővárosa, a romániai Nagyszentmiklós is tisztelgett világhírű szülötte emléke előtt. Az öt éve alapított Pro Bartók Társaság emlékérmet adományozott elsőként Kerek Ferencnek, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Kar főigazgatójának. Az évfordulót ünnepi koncerttel kötötték egybe. A cikk a Délmagyarországból >>>
|
|
|
Arad és Békés Megye közös tervei
|
Arad és Békés megyei tanácsosok ültek össze tárgyalni tegnap, több területen folytatandó együttműködésről. Az Arad Megyei Tanács dísztermében megtartott találkozón felmerült az aradi reptér problémája, a környezetszennyezés, az üzleti élet helyzete. A két fél megegyezett, hogy a következő megbeszélést Békéscsabán szervezik a fürdőturizmussal kapcsolatos témáról. Tekintve, hogy mindkét megye rendkívüli turisztikai potenciállal rendelkezik, a felek megegyeztek, hogy a közeljövőben a két megye turisztikáját fejlesztő projektet fognak kidolgozni. (TriplexNews/Nyugati Jelen)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|