Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Szabadka és Vajdaság: együtt Európába
|
Szabadka Vajdaság szövetségese lehet az Európába vezető úton – jelentette ki Szabadkán Bojan Kostreš, a Tartományi Képviselőház elnöke. A tartománynak ugyanakkor vissza kell kapnia a törvényhozó és végrehajtó hatalmát, vagyonát és megélhetési forrásait, mert csakis így töltheti be a híd szerepét Szerbia és az Unió között – mondotta. Kostreš ígéretet tett arra is, hogy Szabadka, mint a csatlakozási folyamat fontos láncszeme, minden segítséget és támogatást megkap ahhoz, hogy zavartalanul fejlődhessen. (TriplexNews/Szabadkai Rádió)
|
|
|
Gondolkodjunk együtt – a területfejlesztésről
|
A DKMT Eurorégió szerepéről, stratégiájáról is szó esett azon a tanácskozáson, amelyet a napokban rendezett Szegeden a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A „Gondolkodjunk együtt” című területfejlesztési konferencián a térség gazdaságának, oktatásának, környezetvédelmének fejlesztése mellett tárgyaltak az eurorégió kamaráinak együttműködéséről is. Dr. Szügyi György, a konferencia levezető elnöke a TriplexNews-nak elmondta: a tanácskozás egyik jelentős mozzanata volt az a – résztvevők által egyhangúlag támogatott – felhívás, hogy a régió munkaerőpiaci kínálatának harmonikusabbá tétele érdekében induljon felsőfokú műszaki képzés a Szegedi Tudományegyetemen. (TriplexNews)
|
|
|
Szabadka segíti a testvérvárost
|
Szabadka gyűjtést szervez az árvíz sújtotta testvérváros: Székelyudvarhely megsegítésére. Kucsera Géza polgármester a városnapi díszülésen szólította fel a polgárokat, vállalatokat és vállalkozókat, hogy segítsenek a székely településen. Az ülésen bejelentették azt is, hogy a városi képviselők egy része máris lemondott tiszteletdíjáról az erdélyiek javára. (TriplexNews/Szabadkai Rádió)
|
|
|
Herkulesfürdői napokat rendeznek
|
Szeptember első napjaiban rendezik meg Herkulesfürdőn (Băile Herculane) a hagyományos városnapokat, Kisboldogasszony egyházi ünnepéhez társítva. A város napjainak programjában szerepel hagyományos bánáti népzene, Románia neves könnyűzenei együtteseinek koncertjei, festmény- és grafikai tárlat, valamint kézműves vásár, amely mellől nem marad el a rostonsült és a sör sem. A város ünnepét megelőző napokban a település illetékesei mindent megtettek az előkészületekért: aszfaltoztak és parkot rendeztek, hogy méltó helyszínt biztosítsanak a hagyományos rendezvénynek. (TriplexNews/Ziua)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|