Határon átnyúló projektek Krassó-Szörény megyében
|
Krassó-Szörény megyében ma két román-szerb határon átnyúló projekt végére kerül pont. Egyik a Dunaszentilona és az ómoldovai illetve a néranádasi határátkelő közötti út felújítása, a másik pedig a Lászlóvára-Dunaszentilona és Néranádas-Néramogyorós közötti utak korszerűsítése. A projektekben Krassó-Szörény megye partnerei a verseci, nérasolymosi és fehértemplomi önkormányzatok. A Lászlóváron és Nérasolymoson sorra kerülő ünnepségen részt vesz Krassó-Szörény megye vezetősége valamint a román és szerb partnerek képviselői. (TriplexNews/ERIC)
|
|
|
Szent-Györgyi Napok Szegeden
|
Tizenötödik alkalommal rendezik meg Szegeden a Szent-Györgyi Napokat. Az SZTE orvostudományi, gyógyszerésztudományi és fogorvostudományi karának tegnap kezdődött közös rendezvénysorozatán a díszdiplomák és szakmai kitüntetések átadása mellett a legfrissebb ismereteket bemutató belgyógyászati, fogorvosi, háziorvosi, gyógyszerészeti posztgraduális képzéseken tudósklubján is részt vehetnek az ország minden részéről érkezett mintegy ezer szakember. A tegnapi nyitónapon többek között elhangzott az is, hogy az egyetem Általános Orvostudományi Kara a közeljövőben részt vesz egy németországi orvosegyetem megalakításában. (TriplexNews/ERIC)
|
|
|
A lengyel kultúra napjai Aradon
|
Ma és holnap zajlanak a lengyel kultúra napjai Aradon, a város és a bukaresti lengyel nagykövetség közös rendezésében. A rendezvénysorozat része az Arad Megyei Tanács és Opole vajdaság kulturális tüköprojektjének, amelynek első része a lengyel vajdaságban zajlott. A lengyel kultúra aradi napjai ma 13 órakor az „Opole képekben” című fotókiállítás megnyitójával kezdődik a megyei tanács székházában. (TriplexNews/ERIC)
|
|
|
Első díjas Városrendezési Intézet
|
A szabadkai Városrendezési Intézet első díjat nyert a bosznia-hercegovinai Bijeljinában megtartott nemzetközi urbanisztikai kiállításon Szabadka város részletes városrendezési terve című projektjével. A tegnapi sajtótájékoztatón az intézet vezetői elmondták: az idén 45 éves intézmény számára az ilyen rangos díjak elnyerése ad leginkább okot az ünneplésre. Ezek a díjak egyúttal az intézet szakembereinek kiváló munkáját is minősítik. (TriplexNews-ERIC/Szabadkai Rádió)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|