Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Közösen az árvizek ellen
|
Regionális és határon átnyúló árvízveszélyt elhárító központ jött létre Temesvár mellett. A PHARE 2004 Románia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében tegnap Szegeden tartott projektzáró konferencián Marieta Mateescu, projektkoordinátor elmondta: projekt végrehajtása során Temesvártól 2 km-re egy korábbi katonai bázis területén kialakítottak egy regionális kiképzőközpontot és létrehoztak egy, a DKMT Eurorégióban bárhol gyorsan bevethető mentőcsoportot. Csókási Eszter, a projektben a koordinátori és partnerségi szerepet betöltő DKMT Kht. ügyvezetője elmondta, hogy az elmúlt hónapokban összesen 240 szakember - vízi mentők, kutatómentők, búvárok - kiképzése is megtörtént. A kiképzőpontot felszerelték egy négyszáz fő befogadására alkalmas „mobil faluval”, létrehoztak egy monitoring rendszert, egy mobil meteorológiai állomást, beszereztek egy mentőhajót, valamint védőruhákat. A projekt összköltsége 850.000 euró volt, a központot pedig a Temes Megyei Közgyűlés fogja működtetni. (ERIC)
|
|
|
Üzleti inkubátorház Zsombolyán
|
A zsombolyai polgármesteri hivatal, Mórahalom polgármesteri hivatalával együttműködve, határon átnyúló üzleti inkubátorházat és kistérségi gazdaságfejlesztési központot hozott létre a romániai határvárosban. A projekt az Európai Unió Phare projektje és a román kormány közös finanszírozásában valósult meg. Az új kétemeletes épületben irodák mellett egy jól felszerelt konferenciaterem is helyet kapott. A létesítmény célcsoportja a kistérség kis- és középvállalkozásai, mezőgazdasági vállalkozói, akiknek az inkubátorház biztosítja az induláshoz szükséges feltételeket. (TriplexNews/ERIC)
|
|
|
255 év német színjátszás Temesváron
|
A Temesvári Állami Német Színház a város első német nyelvű színházi előadásának 255. és a jelenlegi intézmény létrehozásának 55. évfordulóját ünnepli. A kettős évforduló alkalmával kiváló rendezők és színészekprodukciói érkeznek Temesvárra romániai, ausztriai és németországi társulatok előadásában. Az előadássorozatot a vendéglátó színház bemutatója nyitotta meg, vasárnap a nagyszebeni német társulat Hamletjét láthatta a közönség, tegnap és ma pedig a Grazi Drámai Színház mutatkozik be a temesvári nézők előtt. Szerdán a Kolozsvári Állami Magyar Színház hozza el Puccini: Gianni Schicchi című operáját, és a fesztivál keretében Temesvárra várják az Állami Zsidó Színházat is. A rendezvénysorozat keretében szombaton a temesvári német színház egykori kiváló művészei tartanak gálaelőadást. (TriplexNews/ERIC)
|
|
|
Projektzáró konferencia Szegeden
|
A „Regionális és Határon Átnyúló Árvízveszélyt Elhárító Központ” projekt záró konferenciájára kerül sor Szegeden. A Temes Megyei Tanács, mint főpályázó és a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség Kht., mint projektpartner ma 12:00-kor mutatja be a Csongrád Megyei Önkormányzat (Szeged, Rákóczi tér 1.) Csongrád termében a projekt lebonyolításának menetét, annak eredményeit, valamint a projekt keretében elkészített tájékoztató kiadványt. (ERIC)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|