Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Az EU-ban a román munkaerő a legolcsóbb
|
A Technology Forecasters tanulmánya szerint az Európai Unión belül Romániában a legolcsóbb a munkaerő. 2005-ben egy román szakképzett munkás ötezer dollárt keresett, míg ugyanzért a munkáért Németországban – ahol a legdrágább a munkaerő –több, mint harmincezer dollárt fizettek. A munkáltatók számára a romániai munkaerő legfőbb előnye, hogy versenyképes a költségek szemponjtjából, ám a bérek növekedőben vannak és hiány van képzett munkaerőből. A kormány üzletbarát adózási környezetet biztosít, gondot jelent viszont a korrupció és a szellemi tulajdon védelme. Az infrastruktúra fejlettsége egyenetlen, az ország nyugati részében elfogadható, keleten kevésbé fejlett – állapította meg a tanulmány. (TriplexNews/ERIC)
|
|
|
Szegedi Tavaszi Fesztivál – most ötödször
|
Ötödik alkalommal rendezik meg március 14. és 30. között a Szegedi Tavaszi Fesztivált. A programok sora az Olasz Kulturális Központban nyíló Tavaszi Fotószalonnal indul, melyet március 17-én a Mimi Blais ragtime koncertje követ. Március 28-án bemutatásra kerül a Mindhalálig Beatles koncert, melyen a Thália Színház azonos című sikerdarabjának legszebb számai csendülnek fel. A fesztiválon jazz és a tradicionális klezmer zene kedvelőinek is színvonalas koncerteket kínálnak. A tavaszi fesztivál egyik rangos eseményének ígérkezik továbbá a március 25-30. között megrendezésre kerülő Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny, ahol a zongora szakos hallgatók és ifjú művészek Bartók Béla szülővárosa – Nagyszentmiklós – közelében, Szegeden mérhetik össze felkészültségüket, tudásukat. (TriplexNews/ERIC)
|
|
|
Májustól új útlevelek Szerbiában
|
A szerbiai állampolgárok májustól igényelhetik az új útleveleket –közölte a Szerbiai RTV. A hír szerint az első 204 passzust ismert közéleti személyiségek kapják meg, akiknek személyéről a polgárok dönthetnek majd szavazás útján. Az új szerbiai útlevél piros színű lesz, és a -kor szellemében- biometrikus adatokat tartalmazó mikrochipet építenek bele. (TriplexNews/ERIC)
|
|
|
Magyar tájékozatlanság
|
Magyarország szinte valamennyi régiója részesül az Európai Unió felzárkóztatási támogatásából, ám a megkérdezettek alig felének van csak erről tudomása. Az Eurobarometer február elején 27 ezer ember bevonásával készített felméréséből kiderül, hogy a tájékozottság magasabb szintű a 12 új tagállamban (60%), mint a régi tagállamokban (47%). Eszerint minél nagyobb mértékben jogosultak az adott ország régiói a kohéziós támogatások lehívására, annál nagyobb arányban vannak azok, akik tisztában vannak a térség kohéziós támogatottságával. A kivételek közé tartozik ugyanakkor Görögország, Portugália és Magyarország: míg ezekben a tagállamokban szinte valamennyi régió részesül támogatásban, ám a válaszadók alig felének volt erről tudomása., Magyarország esetében a tájékozottság szintje 43 százalék volt. (TriplexNews/ERIC/Bruxinfo)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|