Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Koczka György – az első Aranytollas temesvári
|
Koczka György temesvári újságíró ma veszi át Budapesten a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által odaítélt Aranytollat. A díjat 1978 óta adományozzák több évtizedes újságírói pályafutásuk alatt érdemes és kiemelkedő munkát végzett, elsősorban nyugdíjas kollégáknak, életművük elismeréseként. 1996 óta e kitüntetésben részesül minden évben két újságíró a Magyarország határain túli magyar nyelvű sajtó munkatársai közül. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete javaslatára Koczka György a Temesvári Rádió, a Román Televízió magyar adása valamint a Heti Új Szó szerkesztőségeiben végzett munkájának elismeréseként kapja meg a díjat. Koczka György mindhárom sajtóorgánumban népszerű rovatok, illetve adások szerkesztője (volt). (TriplexNews/ERIC)
|
|
|
Szerbiában ismét parlamenti választások
|
Boris Tadić államfő tegnap feloszlatta a parlamentet és május 11-ére kiírta az előrehozott parlamenti választásokat, a vajdasági és a köztársasági helyhatósági választásokkal egyidőben. A szerbiai elnök közleményében az ország szuverenitásának és a területi egység megőrzésének, valamint az európai integrációnak a fontosságát hangoztatta. Tisztességes és korrekt kampányra szólította fel a pártokat, hogy békés és demokratikus légkörben válasszák meg Szerbia stabil intézményeit, amelyek a következő években hatékonyan működnek majd a polgárok érdekében. Az előrehozott választásokat a kormány kezdeményezte az egységes politika hiánya miatt.(TriplexNews/ERIC)
|
|
|
Növekvő munkaerő-mobilitás
|
Menedzserek és az EURES európai hálózat magyarországi és romániai képviselői találkoztak tegnap Temesváron a két ország határon átnyúló együttműködését szorgalmazva. Az EURES, az európai munkaerő-foglalkoztatási közszolgáltató együttműködési hálózatot a munkaerő szabad áramlásának elősegítésére hozták létre az európai térségben és Svájcban, és a romániai szakképzett munkásoknak is könnyebb állásszerzési lehetőséget nyújt. A tegnapi találkozó eredményeként könnyebbé válik román munkaerő magyarországi munkavállalása, ha az illető szakmára van kereslet a szomszédos országban. Emellett szó volt külföldi munkaerő alkalmazásának lehetőségéről Temes megyében. Részleteket a www.eures.europa.eu vagy a www.anofm.ro/eures internetes oldalakon találhatnak az érdeklődők. (TriplexNews/ERIC)
|
|
|
Vámmentes üzletek helyett... közönséges boltok
|
A Románia uniós csatlakozása után megszüntett vámmentes boltok helyett Nagylak polgármestere új üzletek megnyitását tervezi a román-magyar határon. A romániai határváros évi 2,2 millió lejes bevételt veszített el a vámmentes boltok bezárásával, Vasile Ciceac helyettük három új bolt megnyitását engedélyezte. Vegyes boltok lesznek, potenciális vásárlóközönségük pedig adott, hiszen a nagylaki vámon naponta ötezer személygépkocsi és ezerkétszáz teherautó lépi át a magyar-román határt. Ha az új üzleteknek nem is lesz a vámmentesekéhez hasonló forgalmuk és a 2007 előtti bevételnek csak a 20 százalékát, az is jól jön a városnak – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy a határon további négy üzlethelyiség áll rendelkezésre. (TriplexNews/ERIC)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|