Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Éder Enikő Sarolt szerepében
|
Éder Enikő, a temesvári Csiky Gergely színház művésze énekelheti el Sarolt szerepét az István, a király című rockopera június 18-i jubileumi bemutatóján. Ez A Társulat című szerepválogató show szombati döntőjében dőlt el, amikor Éder Enikő az öt zsűritag közül négynek a szavazatával nyerte el a szerepet. A nyilvános döntőn a Csiky Gergely színház társulatának 24 tagja is szurkolt Éder Enikőnek, majd pezsgőfürdővel fogadták a temesvári társulat színésznőjét. Éder Enikő korábban Temesváron Réka szerepét alakította, ezért – mint elmondta – nagy kihívást jelent számára a darab legidősebb női szereplője, az erdélyi származású Sarolt megjelenítése. A Társulat „István, a király” előadását – és benne Éder Enikőt – augusztusban a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége is láthatja. (TriplexNews/ERIC)
|
|
|
A Maros-híd, amely összeköt
|
Bună Kati! – Szervusz Nicu! a címe annak a dokumentum filmnek, amelyet szegedi és temesvári egyetemisták készítettek a Magyarcsanádot a romániai Cenaddal egykor és reméljetőleg a jövőben újra összekötő Maros-hídról. A temesvári Német Kulturális Központ és a szegedi Hóra Színház „Figyelj csak, szomszéd! Román-magyar határon átnyúló kulturális találkozások” című projektjének keretén belül 5-5 román és magyar egyetemista egy teljes hetet töltött a Maros jobb és bal partján, hogy dokumentum filmet készítsen a régióra jellemző multikulturalitásról, az itt élő emberek vágyairól. A valamikor Magyarcsanádot a romániai Cenaddal összekötő közúti híd nemcsak a két települést, de az ott élő embereket is közel hozta egymáshoz, nem beszélve a híd által nyújtott gazdasági előnyökről, mert mindkét település lakóinak voltak földjeik a másik oldalon. A híd 1940-ben felrobbant és vele együtt a meglévő emberi és gazdasági kapcsolatok is elszakadtak. A két település polgármestere, de annak lakossága is most újra vissza szeretné állítani a régi állapotokat, megépíteni egy új hidat. Erről szól a Kocsor Erika, a Magyar Televízió szerkesztője és M.Kovács Zoltán operatőr által irányított román-magyar forgatócsoport 24 perces dokumentum filmje. (TriplexNews/ERIC)
|
|
|
Nem mindenhol hiányzik a munkaerő
|
A 2004. május 1-jén csatlakozott országok gazdaságait nem érintette mélyen a csatlakozás után beindult munkaerő-elvándorlás. Egyes régiók és szektorok megsínylették azért a tömeges külföldi munkavállalást - összegzi a szakértői véleményeket a Bruxinfo. A 2007-ben csatlakozott Romániában ugyanakkor drámai társadalmi változásokat idézett elő a kivándorlási hullám – állítja Gabriela Cretu román európai parlamenti képviselő, aki szerint egyes régiókból a szakképzett munkaerő 70 százaléka távozott külföldre, zömében más uniós tagállamba. (TriplexNews/ERIC)
|
|
|
Összekapcsolják a két ünnepet Szerbiában
|
Az állami és vallási ünnepről szóló törvény értelmében Szerbiában az április 25-én kezdődő húsvéti ünnepek és a május 1.-i munka ünnepe munkaszüneti napok. Eszerint Nagypéntek és Húsvéthétfő, valamint május elseje és 2.-a szünnapok, de valószínű, hogy sokan összekapcsolják a két ünnepet, s a közbeeső napokat is pihenésre használják. Így előfordulhat, hogy egyes intézményekben akár tíz naposra kerekedik a munkaszünet.(TriplexNews/ERIC)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|