Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Uborkaverseny, pánsíp, néptánc
|
A magyarországi román lakta Méhkeréken immáron hatodik alkalommal rendezik meg az Uborkafesztivált. A ma kezdődő két napos rendezvénysorozat kulturális programjainak sorában többek között a Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézete szervezésében 16 órakor fellép Oana Lianu ismert pánsípművész, vasárnap pedig egy egész délutánt betöltő román népzenei program várja az érdeklődőket. Az idén is megrendezik a legnagyobb uborka versenyét – tavaly 68 cm-es volt a legnagyobb -, valamint a főzőversenyt is. A hétvégi méhkeréki Uborkafesztiválon a magyarországi román sajtó képviselői találkoznak Román Újságírók Nemzetközi Fórumának képviselőivel, valamint kitelepül a népszerű „Vine Clujul pe la noi” kolozsvári TV műsora is. (TeiplexNews/ERIC)
|
|
|
Európa egyik legnagyobb légibemutatója Kecskeméten
|
A Magyar Honvédség 160. és a Magyar Légierő 70. évfordulója jegyében rendezik meg ezen a hét végén a Nemzetközi Repülőnapot és Haditechnikai bemutatót a kecskeméti katonai repülőtéren. A Magyar Légierő MiG-29 Fulcrum és JAS-39 Gripen vadászgépeinek bemutatója mellett létható lesz sokak kedvence a helyből fel- és leszállni képes, brit fejlesztésű Harrier harci repülőgépe is. A szomszéd országok szinte mindegyike tiszteletét teszi néhány repülőeszközzel, így a szlovén, a horvát, a román, a szlovák és az osztrák harci gépek és helikopterek színesítik a programot. (TriplexNews/ERIC)
|
|
|
Facsád vendégeket vár
|
A vendégek – szerbiai román közösségek képviselői és Szekszárd város küldöttsége – fogadásával kezdődik ma a facsádi városnapok. A Nagyboldogasszony-napi mise után nagyszabású folklórrendezvényre kerül sor. Holnap kulturális zarándoklatot szerveznek a középkori várhoz, a Traian Iancu emlékházhoz és a zsupánfalvi kézműves mesterek műhelyeihez. A rendezvénysorozat utolsó napját a nemzetiségek napjának, a határon átnyúló együttműködésnek szentelik. Fél kilenckor kezdődik a Szekszárdi partnerkapcsolat tizedik évfordulójának megünneplése, 11 órától pedig a bunyaszekszárdi megemlékezés. (TriplexNews/ERIC)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|