Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Kamarai összefogás
|
Nemzetközi Kamarai Egyesület alakul a régióban. A Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió kereskedelmi és iparkamarái – Arad, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hunyad. Jász-Nagykun-Szolnok, Krassó-Szörény, Temes és Vajdaság – hétfőn 12 órakor a a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kecskeméti székházában ünnepélyes keretek között írják alá az általuk létrehozott nemzetközi Kamarai Egyesület alapító okiratát. (TriplexNews/ERIC)
|
|
|
Egykori kétegyházi olimpikonok
|
A Mudin nevet vette fel a kétegyházi Sportcsarnok. A Mudin testvérek, István és Imre részt vettek az 1908-as londoni Olimpiai Játékokon, valamint az 1912-es stocholmi sportok ünnepén. Mudin István az angol fővárosban épp száz éve a magyar csapat zászlóvivője volt a negyedik olimpiai játékok alalmával, azt követően, hogy Magyarország elutasította a játékokon való részvételt Ausztria zászlaja alatt. A kétegyházi Sportcsarnok keresztelő ünnepségére szombaton került sor és ugyancsak ez alkalommal mutatták be a kétegyházi Kalcsó István „Mudin fivérek” című könyvét, mely a szerző több mint egy évtizedes kutatómunkájának eredménye. Az ünnepségen részt vettek az egykori olimpikonok Európa különböző szegletéből idelátogató leszármazottjai is. (TriplexNews/ERIC)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|