Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
István, a király – ma is, de jövőre is
|
A magyar államalapítás ünnepét a szegedi Szabadtéri Játékokon ma este az István, a király rockoperával ünneplik. A játékok vezetősége azonban már elkészítette a jövő évad programját is. E szerint a 2009-es évad fő atrakciója a Maurice Bejart lausanne-i társulatának Szerelemtánc című előadása lesz, mely tulajdonképpen válogatás Bejart legszebb, legismertebb koreográfiáiból. Szintén unikum lesz a Mezzo Televízió operaénekes tehetségkutató versenyének gálája, válogatás az egész éven át zajló vetélkedő nyerteseinek produkcióiból. Visszatér a Szabadtéri Játékok színpadára a Szentivánéji álom és a Turandot – ez utóbbi azonban az idei magyar helyett immár olasz nyelven. Továbbra is a repertoáron marad az István, a királyt is. Az évad első bemutatója immár hagyományosan a bécsi magyar operett tradíciójára épít: ezúttal Lehár: Cigányszerelem című alkotása kerül színpadra jövő nyáron. (TriplexNews/ERIC)
|
|
|
Játszóház óvodásoknak és kisiskolásoknak
|
Az angliai „Save the Children” alapítvány támogatásával játszóház nyílik ma a vajdasági Magyarkanizsán. Az óvodásokat és alsós kisdiákokat délutánonként játszóház várja majd az „Együtt veled – értük” érdekvédelmi civil szervezet székházában. A projekt célkitűzéseiről 11 órakor sajtótájékoztatón számolnak be az alapítvány és a civil szervezet képviselői, majd 12 órakor ünnepi műsor keretében adják át rendeltetésének a magyarkanizsai játszóházat. (TriplexNews-ERIC/Szabadkai Rádió)
|
|
|
Románia: növekvő külkereskedelmi mérleghiány
|
Az idei év első öt hónapjában 8,8 milliárd euró volt Románia külkereskedelmi hiánya, a tavalyi év azonos időszakának 7,9 milliárdos deficitjével szemben – hozta nyilvánosságra az Európai Unió statisztikai hivatala. Az elmúlt öt hónap exportja meghaladta a 13,7 miliárd eurót, 17 százalékos növekedést regisztrálva a tavalyihoz képest, a behozatal azonban elérte a 22,5 milliárd eurót, ami 14 százalékos növekedést jelent. Ezzel a deficittel Románia hátulról a hatodik az uniós tagállamok között. Az unió legnagyobb kereskedelmi deficitjét Nagy-Britanniában, a legnagyobb többletet Németországban jegyezték. Az év első öt hónapjában az EU kereskedelmi hiánya 120,2 milliárd euró volt, 28,6 milliárddal több, mint 2007 hasonló időszakában. (TriplexNews/ERIC)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|