Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Vajdaság statútumának tervezete alkotmányos
|
Svetozar Čiplić szerb emberi jogi és kisebbségi miniszter kijelentette, hogy Vajdaság alaptörvényének tervezete nem tartalmaz szakadár törekvéseket és az okmány tartalma teljes mértékben összhangban van Szerbia alkotmányával. A miniszternek a Politika című belgrádi napilapnak adott interjúját idézi a vajdasagma hírportál: Čiplić szerint a szerb jobboldali pártok megjegyzései politikai, nem pedig jogi jellegűek. Szerinte teljesen értelmetlen szeparatizmusról és a tartománynak Szerbiától való elszakadásáról beszélni. Minden gyanakvást ugyanis szertefoszlat az a tény - érvel a kisebbségi miniszter -, hogy a szerbek többségben vannak Vajdaságban. (TriplexNews/ERIC)
|
|
|
Díjazott temesvári média-produkciók
|
Sikerrel szerepeltek a temesvári regionális televízió és a területi rádió újságírói a nemzetiségi média képviselői számára tizedik alkalommal kiírt ungvári “Szülőföldem szép határa” című nemzetközi rádiós és televíziós fesztiválon. A fesztivál döntőjébe jutott alkotások közül díjat kapott a Temesvári Rádió magyar szerkesztőségének munkatársa, Nagyálmos Ildikó, “Családi találkozó Nagyiratoson” című riportjáért, valamint Miodrag Obradov televíziós szerkesztő “Farsangolás faluról falura” című néprajzi témájú riportfilmjéért (operatőr: Marius Danci, vágó: Cseresnyés Zsuzsanna). A nemzetközi zsűri tagja volt Lucian Ionică, a temesvári regionális televízió igazgatója is. (TriplexNews/ERIC)
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|