Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Háromezer látogató a gyopárosi Nadifeszten
|
Javában zajlik a Nadifeszt Orosháza-Gyopárosfürdőn – tudósít a Beol hírportál. A vasárnapig tartó rendezvény mintegy háromezer résztvevőt vonz, többségük a Tourinform irodán keresztül foglalt szállást, így a városban fellelhető kétezer ágy gazdára talált. Az önkormányzati cég által üzemeltetett kempinget is több száz vendég választotta úti célul.
|
|
|
Felújításra pályázó óvodások
|
Az orosházi katolikus óvoda micimackó csoportos gyermekei óvodájuk mosdójának felújításáért versenyeznek. A felnőttek segítségével jelentkeztek egy olyan játékra, amelyet az újHáz Centrum hirdetett. A pályázat feltétele az óvodások által rajzolt „ovis álommosdó” beküldése. A felújítást maximum egymillió forint értékben támogatja a kiíró, a szükséges építőanyagokkal és a felújítás kivitelezésével. A segíteni vágyók a pályázat facebook oldalán szavazhatnak kedvenc rajzukra július 24-én éjfélig, hogy az orosházi óvoda lehessen a nyertes.
|
|
|
Fiatal orosházi horgászok tábora
|
Két héten át tartotta hagyományos gyermek- és ifjúsági horgásztáborát az orosházi Kedvenc Sporthorgász Egyesület Mezőtúron, a Túrtői holtág mellett – számol be az OrosCafé. A horgászpalánták a pontyok, kárászok, keszegek és törpeharcsák mellett sok ragadozóhalat is fogtak. A tábor végén az első három helyezett, két korcsoportban is értékes díjakat, érmeket vehetett át, valamint a legnagyobb hal zsákmányolója és legfiatalabb lakó is díjazásban részesült. A többiek ajándékcsomagot kaptak, így senki sem távozott üres kézzel a táborból.
|
|
|
Haltrófea kiállítás Gyomaendrődön
|
A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége augusztus 25-én, Gyomaendrődön tartja a Békés Megyei Horgász-Vadásznapot. Ennek keretében szeretné megrendezni saját haltrófea kiállítását is. Ez egyedülálló képet adhat a magángyűjteményben lévő Békés megyei halas preparátumok legjavából. Hogy ezekből minél több közszemlére kerülhessen, a szövetség felhívást tett közzé, amely szerint, akik minőségi haltrófeák gyűjtői, és hajlandóak azokat kiállítás céljából a szövetség rendelkezésére bocsátani, jelezzék szándékukat augusztus 22-ig, a szervezet telefonos vagy online elérhetőségein.
|
|
|
Tarlótűz a Pusztaföldvári úton
|
Tarlótűz adott feladatot tegnap délelőtt az orosházi tűzoltóknak. Egy futballpálya nagyságú tarló kapott lángra, a Pusztaföldvári úton. Az Orosházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egységei három járművel vonultak a helyszínre. Gyors reagálásuknak köszönhetően sikerült hamar eloltani a tüzet, így az nem tudott továbbterjedni.
|
|
|
Újkenyeret szenteltek Szarvason
|
Hagyományos módon készítették el Szarvason az újkenyeret, amelyet szombaton szenteltek fel. Mintegy nyolc kilogramm, idén learatott búzából, hagyományos eljárással, kemencében sütötték az impozáns méretű új kenyeret, amelyet a 21. Aratónap és Kárpát-medencei Nemzetiségek találkozóján Lázár Zsolt evangélikus esperes, Horváth Z. Olivér evangélikus lelkész és Székelykeve plébánosa, Csipak Csaba közösen áldott meg Szarvas-Ezüstszőlőben. Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, valamint a MAGOSZ elnöke hangsúlyozta, az ilyen rendezvények mutatják meg, hogy a Kárpát-medencében létezik az összefogás, az emberek tudnak egymásnak örülni és a kenyér ünnepén együtt ünnepelni.
|
|
|
Gyepderby-t rendezett az Orosházi Lovas Egyesület
|
Második alkalommal rendezte nyári fogathajtó versenyét, a Gyepderbyt Kardoskúton az Orosházi Lovas Egyesület – adja hírül az OrosCafé. Huszonkét fogat gyűlt össze a hétvégén az ideiglenesen fogathajtó versenypályává átalakított sportpálya mellett. Egyes fogatok, kettes fogatok, megyei C, és szabadidős kategóriában, valamint póni kettesek érkeztek a versenyre. Egy jól sikerült versenynap végén a kardoskúti lósportot szerető közönség tapsa mellett vehették át díjaikat a győztesek, akik legközelebb az augusztus 19-i bogárzói nemzetközi versenyen csapnak a lovak közé – fogalmaz a lap.
|
|
|
Rablóulti verseny Békéscsabán
|
Közel hetven versenyző rablóultizott a békéscsabai Kártya Klub által szervezett barátságos CsabaPark Ultikupán – tudósít a Beol hírportál. Egyéniben első helyezést ért el a budapesti Bartos Gábor, másodikat a gyulai Mihálka Szilárd és harmadikat a kecskeméti Pusztai Péter. A háromfős csoportok közül az orosháziak teljesítettek a legjobban, akiket a fényesi csapat követett, a dobogó harmadik fokára a Szépfiúk elnevezésű, békéscsabai és kecskeméti versenyzőkből álló csoport lépett.
|
|
|
Sok baleset volt Békés megye útjain
|
Békés Megyében öt helyen történt tegnap baleset az utakon. Békéscsabán, a Szarvasi úton egy teherautó hátulról nekiütközött egy személygépkocsinak. A személyautó sofőrje könnyű sérülést szenvedett. Nagyszénás külterületén egy személygépkocsi áttért a menetiránya szerinti bal oldali sávba és összeütközött a neki szemből érkező tehergépkocsival. A balesetben a személygépkocsi utasa megsérült, állapota nem súlyos. Kondoroson, a Csabai út és a Bocskai utca kereszteződésében, összeütközött egy személyautó és egy motorkerékpár. A motor vezetője 8 napon túl gyógyuló csonttörést, utasa könnyű sérülést szenvedett. Gyulán, a Csabai úton egy autó elütött egy kerékpáros nőt, aki könnyebben megsérült. Békésszentandráson elesett egy kerékpáros. A férfi, aki a gyanú szerint ittasan közlekedett, súlyosan megsérült.
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|