Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Kitüntetések az egészségügyben
|
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár a Semmelweis-nap alkalmából díjakat és miniszteri elismerő okleveleket adott át a Pesti Vigadóban hétfőn. Batthyány-Strattmann László-díjat vehetett át Borbola György, a Békés Megyei Központi Kórház szakorvosa, Pro Sanitate díjban részesült Sipos Péter, a Békés Megyei Központi Kórház szakorvosa, a Pándy Kálmán Tagkórház gyermekosztályának nyugalmazott főorvosa. Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórháza Intenzív Osztályának szakdolgozói munkacsoportja valamint az Orosházi Kórház Szemészetének Egynapos Sebészet munkacsoportja.
|
|
|
Közlekedésfejlesztés Békés megyében
|
A „Közlekedésfejlesztés Békés megyében” elnevezésű program keretében több helyen is újabb útfelújítások kezdődtek. Így megújul a Furta–Gyula út 2,7 tized kilométeres szakasza, és a Gyula–Pitvaros–Makó út 1,8 tized kilométeres része. A Gyula–Újkígyós–Csorvás úton négy kilométeres szakaszt hoznak helyre, és ugyancsak elkezdődött a Szeghalom–Vésztő–Gyula úton egy nagyjából egy kilométeres szakasz felújítása. Idén Békés megyében összesen csaknem 25 kilométernyi út, benne egy orosházi, 1,2 tized kilométeres szakasz felújítása valósulhat meg európai uniós forrásból.
|
|
|
Két orosházi labdarúgók sikerről
|
Az NB I-es Mezőkövesd labdarúgója lesz az orosházi származású Silye Erik – tudta meg az OrosCafé. A fiatal játékos a futballal az Orosháza FC-ben ismerkedett meg, majd innen igazolt Békéscsabára. Ezután a Ferencváros, U21-es, valamint NB III-as tartalék csapatában szerepelt. Két szezont az FTC kölcsönjátékosaként töltött az NB II-es Soroksárnál. Néhány hete pedig a Mezőkövesd csapatába került Silye Erik, és már be is mutatkozott a Tatran Presov elleni edzőmérkőzésen.
A Békés megyei II. osztályú bajnokság Déli csoportjában is elkészült a bajnoki év válogatottjának névsora – írja a Beol. A bajnokság legjobbja Sindel Roland, az ezüstérmes OMTK-ULE 1913 fiatal támadója lett, aki harmincnyolc góllal nyerte el a gólkirályi címet.
|
|
|
Kulturális Fesztivál Csanádapácán
|
Az Orosházi Járás Nyugdíjas Szervezeteinek Egyesülete július 6-án, pénteken, a csanádapácai kultúrházban tartja a 12. Kulturális Fesztiválját. A gyülekezés délelőtt 10-kor, a fesztivál 11-kor kezdődik. Lesznek köszöntések, kultúrműsorok, délben pedig a szervezők egy ebédre invitálják az érdeklődőket. Az egész napos programon lehetőség nyílik majd barátkozásra, szórakozásra, és táncra is.
|
|
|
Több mint száz millió forintot nyert Orosháza a közösségi élet fejlesztésére,
|
Sikeres pályázataiknak köszönhetően Orosháza, Mezőkovácsháza és Medgyesegyháza összesen mintegy 200 millió forintot fordíthat a közösségi élet, a helyi identitás fejlesztésére. A legmagasabb összegből, több mint 103 millió forintból Orosháza valósíthatja meg ezzel kapcsolatos terveit. Ezek között vannak képzések és rendezvények, továbbá létrehoznak egy közösségi információs pontot is. A támogatás része a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program azon pályázatásnak, amelynek keretében hat Békés megyei programot támogatnak, csaknem 414 millió forint értékben. Ezen belül óvodákat is fejleszthetnek Gyulán, Kétegyházán és Szarvason.
|
|
|
Mobil CT működik ideiglenesen az Orosházi Kórházban
|
Mobil CT működik az Orosházi Kórházban. Nemsokára ugyanis egy új CT-vel vizsgálhatják a betegeket az Orosházi Kórházban, amíg azt beüzemelik, egy mobil berendezéssel vizsgálják a betegeket. Egy kormányhatározat értelmében saját tulajdonú, 32 szeletes CT-t állíthat működésbe az Orosházi Kórház. A 180 millió forintos készülék azt a célt szolgálja, hogy ne közreműködővel, hanem saját eszközzel tudja a kórház a betegeknek a diagnosztikai ellátást nyújtani. A betegellátás zavartalan lesz abban az egy hónapban is, amíg az új készüléket beszerelik. Tegnaptól a mobil CT fogadja a betegeket a kórház hátsó udvarán, a Sürgősségi Betegellátó Osztály mentő bejáratával szemben.
|
|
|
Rossz év a dinnyetermelőknek
|
Az idei időjárás jelentős károkat okozott a dinnyetermelő gazdáknak, a tavaszi nagy meleg miatt kevesebb a termés – tudta meg az OrosCafé. Mint a lapnak az egyik orosházi dinnyés család elmondta: a gyümölcs felvásárlási ára az elmúlt huszonöt évben nem változott. A termelők ennek ellenére nem engedhetik meg azt, hogy az árat növeljék, mert nem tudnák értékesíteni árujukat. A sárgadinnye szinte egyszerre ért be, ezért a nagybani ára 100 forint alatt van. A Nagybani piacon jelenleg 80-100 forint között van a görögdinnye kilónkénti ára, a következő napokban ennek az árnak a felével számolnak a gazdák. A termelők szerint a görögdinnye dömpingre még nagyjából két hetet várni kell.
|
|
|
Az orosháziak is ingyen kóstolhatták a hazai meggyet
|
Három napon keresztül kóstolhattak hazai meggyet a Békés megyeiek – számol be a Békéscsabai Médiacentrum. Egy országos kezdeményezéshez csatlakozott ezzel a csorvási Hunapfel Kft. Az akció alatt három békési településen ingyen osztották a meggyet. A kóstoltatás célja az volt, hogy minél többen tegyék le voksukat a magyar gyümölcs mellett. Így az országos akció keretében három város több pontján, Békéscsabán, Orosházán, és Gyulán is megízlelhették az érdeklődők a hazai termést.
|
|
|
Távoltartó határozat szabályainak megszegése és lopás gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök
|
A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság rendőrei 2018. július 2-án, 11 óra körül szabálysértési őrizetbe vettek egy 25 éves magyardombegyházi férfit, aki annak ellenére kereste fel volt élettársát, hogy a bíróság ezt korábban megtiltotta neki. A férfi elment a nő munkahelyére, ahol kiabált vele és szidalmazta őt. Eközben ököllel ráütött a nő autójának szélvédőjére, ami ettől berepedt. A férfi agresszív viselkedésének többen is szemtanúi voltak. A rendőrség garázdaság gyanúja miatt eljárást indít ellene, a távol tartó határozat szabályainak megszegése miatt pedig három napon belül bíróság elé állíthatják. A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei 2018. július 2-án, 11 órakor elfogtak egy sarkadi férfit, aki a gyanú szerint még májusban átmászott egy gyulai ház kerítésén, és ott a nyitott garázsból ellopott két láncfűrészt. A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség gyanúja miatt őrizetbe vették.
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|