Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Zenei Napok Békés-tarhoson
|
Sikerrel zárult a 42. Békés-tarhosi Zenei Napok koncertsorozata. A hagyományos programokon kívül néhány újdonság is helyet kapott az idei kínálatban. A klasszikus koncerttől a baletten át, orgona muzsikát, fúvószenekarok koncertjét, kamarazenekarok előadását élvezhette a közönség. A hangversenyek mellett vonós- és fuvola-kurzusokon is gyarapíthatták tudásukat az ifjú muzsikusok.
|
|
|
Orosházi siker a Kishuszár Vágtán
|
Velencén rendezték július 1-jén a Kishuszár vágta egyik selejtező futamát. Az orosházi Mórocz Mercédesz, Morcos nevű pónijával első helyen ért a célba és kvalifikáltatta magát a budapesti döntőbe – írja az OrosCafé. Az ifjú lovas 2014-ben Nagylak színeiben egyszer már megnyerte a Kishuszár kategóriát a Nemzeti Vágtán, tavaly pedig harmadikként ért célba Orosházát képviselve a Hősök terén. Az idei Nemzeti Vágta döntője szeptember 14-e és 16-a között lesz Budapesten, az országos eseményt a televízió élőben közvetíti – írja a lap.
|
|
|
Mozgó mozi a Művelődési Központban
|
Holnap ismét lesz Mozgó Mozi Orosházán. A Petőfi Művelődési Központban délelőtt 10 órakor kezdődik a vetítés-sorozat. Ezután déli tizenkettőkor, majd délután kettőkor, négykor, este pedig hat órakor és fél kilenckor kerülnek a vászonra népszerű filmalkotások.
|
|
|
Baleset Gyomaendrődön, ittas járművezetés gyanúja Ecsegfalván, elfogás Orosházán
|
Gyomaendrődön, a Hősök útja és a Körgát utca kereszteződésében, 2018. július 5-én, 10 óra 45 perc körül egy kerékpáros férfi nem biztosított elsőbbséget és nekiütközött egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfinak. A balesetben mindkét férfi könnyebben megsérült. Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2018. július 5-én, 18 óra 30 perc körül Ecsegfalván, a Berettyó utcában. Egy személyautó vezetőjénél az alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A járművezetőt a rendőrjárőrök előállították a Dévaványai Rendőrősre, ahol további két légalkoholmérés is megerősítette az ittasság gyanúját. A férfi ellen büntető feljelentést tettek és bevonták a vezetői engedélyét. Orosházán, 2018. július 5-én, 9 óra 15 perc körül a rendőrök elfogtak egy orosházi nőt. A 49 éves M. Andreának lopás miatt rendelte el a körözését a Békéscsabai Rendőrkapitányság. A nyomozók a nőt előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták.
|
|
|
Aratóünnep Ópusztaszeren!
|
Július 7-én, szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban Aratóünnepen mutatják be a már régen elfeledett, aratáshoz kapcsolódó tevékenységeket: a szérűn való lóval történő nyomtatástól, a kézi malommal végezhető őrlésig, a gabona szeleléstől a kenyérsütésig. Látogatók megkóstolhatják nagyanyáink hagyományos aratási ételeit, az aludttejet, a szalonnát vagy a frissen, kemencében sült házikenyeret. A tematikus nap célja, hogy általa, közelebb hozzák a mai kor emberéhez a régen elfeledett tevékenységeket, olyan módon, hogy azokat akár ki is próbálhassák a helyszínen. Az aratással kapcsolatos szokások bemutatása mellett kézműves foglalkozásokkal, népzenével, néptánccal, kiállításokkal és jó hangulattal várják a látogatókat.
|
|
|
Nagy Bandó: minden napra egy rajz
|
Július 7-én, szombaton este 7 órakor, Szegeden, a Kárász utca és a Kölcsey utca kereszteződésében nyílik Nagy Bandó András BÉLYEGALBUM című karikatúra kiállítása. A kiállításon mintegy 140 bélyegformára készült rajz kerül az érdeklődők elé. Ami még érdekesebbé és gazdagabbá is teszi a kiállítást, hogy az immár 8 évessé lett kislányuk, Gvendolin rajzai is láthatóak lesznek. A kiállítás három hétig lesz látható.
|
|
|
Magyarországi Szlovákok Napja
|
Idén Békéscsabán tartják a Magyarországi Szlovákok Napját. A békési város ugyanis a magyarországi szlovákság egyik központja. A szombati rendezvény csatlakozik Békéscsaba egész éven tartó, újratelepítésének háromszázadik, várossá válásának századik évfordulójáról megemlékező programsorozatához.
|
|
|
Strandolás veszélyei
|
A strandolás veszélyeire és azok elkerülésére hívta fel a figyelmet a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya. Egyebek mellett hangsúlyozzák: fontos, hogy ha autóval érkezünk strandolni értékeinket ne hagyjuk az utastérben, még az üres táskát sem. Ha lehet, minden esetben vegyük igénybe a strand értékmegőrzőjét. És az egyik legfontosabb: semmiképpen se hagyjunk gyermeket vagy háziállatot a parkoló járműben, mert rövid idő alatt hőgutát kaphatnak.
|
|
|
Bátorságért érdemjelet kapott Zsiga Róbert
|
Bátorságért érdemjelet adományozott a belügyminiszter Zsiga Róbert rendőr őrmesternek, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési Alosztály járőrének. Az elismerést tegnap Balogh János vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány adta át. Zsiga Róbert az elismerést azért kapta, mert szabadidejében, idén májusban, Szeged-Szentmihály városrészben, a Tisza-holtágból kimentett és újraélesztett egy nőt.
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|