Radio:
SzegedLIVE |
 |
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Advent története és szokásai
|
Kezdetét veszi az Advent, elkezdődik a karácsonyra való felkészülés. Az Advent Szent András napjához legközelebb eső vasárnap december 3-án kezdődik és 4 hétig december 24-ig tart. Az Orosházi Városüzemeltetési Zrt. munkatársai Orosháza területén összesen 152 darab oszlopra tették fel a megszokott ünnepi világítás. Rákóczitelepen 25, Szentetornyán 15 darab díszvilágítás került fel a lámpaoszlopokra. A belvárosban a Huba utcán további harminc darabot helyeztek fel az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. munkatársai. Az idén bővült az adventi kavalkád, ugyanis a belvárosi katolikus templom előtt további faházakat helyeztek ki. Új fényfüzéreket is beszereztek, amelyeket szintén ezen a területen használtak fel. Egy világító sétányt is kialakítottak, ezzel is emelve a város ünnepi hangulatát. Ebben a négy hetes periódusban nagy karácsonyi előkészületek szoktak2qa folyni. Már a neve is erre a várakozásra utal, a latin „Adventus„, ami azt jelenti, hogy „jön„. A katolikus vallás szerint Advent idején a híveknek fel kell méltón készülniük az Úr születésnapjára és lelküket meg kell tisztítaniuk a szentáldozás által. Korábban szokás volt az adventi időszakban böjtöt tartani. Az adventi böjti idő alatt tiltották a zajos mulatságokat és az ünnepélyes házasságkötéseket, de az utóbbit az 1661. évi nagyszombati zsinat püspöki engedélytől tette függővé. Vallási színe a lila. Az adventi koszorú hagyománya a pogány időkre nyúlik vissza, amikor is a szalmából, fűzfavesszőből vagy zöld fenyőágakból font „szent ” koszorúkkal a gonosz szellemek elől védelmezték a házat. A középkorból származik a mai adventi koszorú hagyománya, mely lelki felkészülés a Karácsonyra. Végtére is Krisztus „a fény, aki a világra jött, hogy eloszlassa a bűnt és szeretetet és igazságot sugározzon”. Ezt szimbolizálják az adventi gyertyák. A koszorú általában különböző örökzöldekből készül, jelezvén az élet folytonosságát és a halhatatlanságot. A különböző örökzöldek külön-külön is más jelentéssel bírnak: a babér az üldöztetés feletti győzelmet jelképezi, a fenyő, tiszafa a halhatatlanság szimbólumai, a cédrus erőt és gyógyulást jelent. A koszorú szúrós levelei a töviskoszorúra emlékeztetnek, míg a kör alakú koszorú a lélek halhatatlanságát és az örök Krisztust szimbolizálja. A koszorút díszítő fenyőtobozok a feltámadásra utalnak és. A négy gyertya az Advent négy hetét szimbolizálja. Egy hagyomány szerint azért négy, mert 4000 év telt el Ádám és Éva kiüldöztetésétől egészen a megváltó születéséig. A lila színű gyertya az ima, bűnbánat és készülődés színe. A harmadik vasárnap rózsaszín gyertya kerül meggyújtásra, amikor a készülődés és várakozás félúton átlépett. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.
|
|
|
Új elemekkel bővül az adventi dekoráció
|
Minden évben megszokhatták már az orosháziak, hogy a karácsonyhoz közeledve ünnepi díszbe öltözik a város. A villanyoszlopokat több utcában és városrészben is feldíszítik, kihelyezik Manó Petit, a szarvasokat, a szánt, mindezt pedig a város karácsonyfája koronázza. Idén pedig az adventi kavalkád új elemekkel is bővül. Akik mostanában járták Orosháza utcáit, észrevehették, hogy a Rákóczi, a Huba, a Táncsics és a Kossuth utcában, a főtér körül, a Gyopárosi úton, valamint Rákóczitelepen és Szentetornyán már felszerelték a kandeláberekre a hagyományos díszeket. Idén is várja majd a gyerekeket Manó Peti, és a rénszarvasok szánja. Ezek mellett új dekorációs elemek is vannak a városban. Az egyik újdonság, hogy a faházak a katolikus templom előtti térre kerültek. Az Árpád-kertben is találkozhatnak az új díszekkel. Lesz két darab háromdimenziós korcsolyázó jegesmedve, szarvas és Mikulás, akinek a postaládáját is megnézhetik majd a legkisebbek. Emellett karácsonyi gömbök, csillagok, valamint piros szívek is díszítik majd ezeket a területeket. A téli csodavilágot idézi az a miniszökőkút, melyből kettőt találhatnak majd Kossuth utcán. Mindezt négy darab, hatvan méter hosszú fénycsík koronázza, hogy Orosháza lakosai idén is méltó módon, egy hangulatos csodavilágban várják a karácsonyt.
|
|
|
Kondoroson felállították a betlehem faházát, és elkezdték a játékgyűjtést
|
A kondorosi önkormányzat is megkezdte a ráhangolódást a karácsonyi ünnepekre. Ribárszki Péter polgármester elmondta, a Településüzemeltető és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársai felállították a városháza előtt azt a faházat, amely minden esztendőben a betlehemnek ad otthont. Emellett a Kondoros és Környéke Polgári Együttműködés Egyesület szervezésében elkezdték a karácsonyi játékgyűjtést. Olyan jó állapotban lévő játékokat várnak, amikkel valakiknek még örömet okozhatnak. A játékokat a helyi Többsincs Óvodában és Bölcsődében várják péntekig, munkaidőben.
|
|
|
Korszerűsítették Kevermesen a közvilágítást
|
Kevermes önkormányzata korszerűsítette a közvilágítást. Lantos Zoltán polgármester számolt be ennek részleteiről közösségi oldalán. Ennek keretében a meglévő, elhasználódott, korszerűtlen lámpatesteket modern, LED technológiájú világítótestre cserélték a szakemberek. Ez 338 lámpatest cseréjét jelentette. A mostani fejlesztéssel az önkormányzat mintegy 40 százalék megtakarítást ér el, ami havi kiadásaikat nagyban csökkenti.
|
|
|
Csütörtökön Békéscsabán toboroznak a rendőrök
|
Békéscsabán, a Csaba Centerben november 30-án, csütörtökön 10 és 12 óra között állítanak fel az egyenruhások információs pontot a békéscsabai bevásárlóközpontban, ahol az érdeklődők feltehetik a jelentkezés feltételeivel, az oktatással és a hivatásos szolgálattal kapcsolatos kérdéseiket. A képzésekről szóló tájékoztatók megtalálhatóak a rendőrség honlapján Munkaidőben személyesen is lehet tájékoztatást kérni a rendőrségen, Békéscsabán, a Bartók Béla út 1-3. szám alatt.
|
|
|
Mindenkit vár az orosházi advent, új elemekkel bővül az adventi dekoráció
|
Az adventi időszak az év egyik legmeghittebb pillanatait hordozza magában. Orosháza főterén már kint vannak a faházak, a díszeket is felszerelték a város több pontján. A lakosságára, az érdeklődőkre több színes program is vár, így hangulatosan telik majd az ünnepvárás időszaka. Az ünnepi program összeállt, Az Oros-Haza Baráti Kör ismét vállalta az óriási adventi koszorú megépítését, ennek helye az Árpád-kert lesz. Nem hiányozhat a karácsonyfa sem a város központjából. Az adventi vasárnapokra különleges műsorral készülnek az iskolások, őket pedig sztárfellépők műsora követi. A polgármester nagy szeretettel hív és vár mindenkit, menjenek el családjukkal a közös gyertyagyújtásokra. Hangolódjanak együtt karácsony ünnepére, éljék át közösen azt a meghitt hangulatot, melyet az adventi időszak, az ünnepvárás adhat számukra, mondta városvezető, invitálva minden érdeklődőt a színes programokra. Az első gyertyagyújtás december 3-án lesz az Árpád-kertben, ahol a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium gyermekeinek műsorát követően Koós Réka énekel. December elsejétől a város karácsonyfája és az óriás adventi koszorú mellett a karácsonyi mesekönyv, az adventi naptár, a fényszarvas, a lovasszán, a Betlehem, az új dekorációs elemek, mint például a Mikulás postaládája, valamint egy mini karácsonyfaerdő gondoskodik az ünnepi hangulatról Orosházán.
|
|
|
Nyolcezer szeretetcsomagot kaptak a bohócdoktorok
|
Gyermekkórházak osztályain gyógyuló gyermekek részére, illetve nehéz sorsú családok kisgyermekeinek szervez karácsony előtt örömöt a bohócdoktor csapat. A lakossággal együttműködve 8000 dobozban több tízezer plüssfigurát, kisautót, logikai játékot, társast, kártyát, színezőt, írószert gyűjtött be a Mátrix Közhasznú Alapítvány önkéntes csapata. Rácz Anett alapítványi elnök elmondta, hogy a jómódú családok és a nélkülöző tömeg között óriási a szakadék. A bohócdoktor önkéntesek és a FoxPost munkatársai 5 héten keresztül rendezték a lakossági felajánlásokat. A bohócdoktorok 5000 játék csomagot juttatnak el szerte az országba, a legszegényebb területekre, a játék csomagok kiegészülnek finom falatokkal is. Rácz Anett a Mátrix Közhasznú Alapítvány elnöke összefogásra buzdít. Elmondta, a hideg télben szomszédba átkopogva egy tányér leves, vagy egy meleg takaró, egy jó szó, egy cseppnyi odafigyelés olykor életet menthet.
|
|
|
Szent Gellért öröksége c. konferencia a Gál Ferenc Egyetemen
|
A Szeged-Csanádi Egyházmegye 2030-ban alapításának ezredik évfordulóját ünnepli. A Gál Ferenc Egyetem erre a jeles eseményre készülve egy olyan konferencia sorozatot hívott életre, amely sokoldalúan igyekszik körbejárni az azóta három részre szétszakított, de lelkileg mind a mai napig egységes terület történelmét, kulturális, vallási és társadalmi örökségét. Ennek a konferenciasorozatnak az első alkalmára 2023. november 30-án 9 órától a Szent Gellért Öröksége Konferencia I. – Temesvár vonzásában címmel kerül sor.
|
|
|
Az ukrán menekülteket ajándékozták meg a Rotary Club tagjai
|
Az Orosházi Rotary Club Orosháza tagja a közelgő ünnepek alkalmával az városban letelepülő ukrán menekülteket ajándékozták meg különböző ajándéktárgyakkal. Az adományt a Polgármesteri Hivatal kistermében adták át, egy gyermekhordó kerékpár utánfutót, egy fejhallgatót, Lego játékokat, valamint gyermekruhákat kaptak a jelen lévő ukrán családok. A hétvégén a Székács József Evangélikus Iskolában rendezték meg az orosháziak által kedvelt eseménynek számító Márton Bált, az esemény bevételének egy részéből pedig még több ruhát szeretnének felajánlani nekik. Az ukrán menekültek nevében Szöllősiné Kassai Judit ápoló, szociális gondozó, aki egyházi szolgálatban gyülekezeti nővérként is tevékenykedik, mondott köszönetet és adott át a Rotary Club tagjainak egy mindannyiuk által aláírt oklevelet. A Rotary Club tagjai megemlítették az ukrán családoknak, hogy az idei adventi rendezvényeken, december 3-án, 10-én és 17-én vasárnap, illetve 23-án szombaton tagjaik forralt bort és kalácsot osztogatnak, így természetesen őket is nagyon szívesen látják az ünnepségeken.
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|