Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Egy hét alatt huszonkét járművezetővel szemben intézkedtek ittasság miatt a rendőrök Békés megyében
|
Békés megye útjain 2021. november 1. és 2021. november 7. között nyolc gépi meghajtású jármű vezetőjével és tizennégy kerékpárossal szemben kellett ittas járművezetés miatt intézkedniük a rendőröknek. Közülük egy biciklis balesetet is okozott, mert 2021. november 7-én 0 óra 30 perc körül Gyulán, a Szent István út és a Temesvári út kereszteződésében nem adott elsőbbséget egy személygépkocsi vezetőjének, és összeütköztek. A balesetben a 17 éves gyulai kerékpáros könnyű sérülést szenvedett. A rendőrség ismételten kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a szabályokat, és ittasan senki ne üljön a volán mögé! Kerékpárral is csak akkor induljanak el, ha képesek biztonságosan közlekedni! Ne veszélyeztessék magukat, utasaikat, illetve közlekedő partnereiket azzal, hogy ittasan vezetnek! A rendőrök a balesetek megelőzése, a közlekedésbiztonság javítása érdekében az ittas járművezetőkkel szemben is következetesen és határozottan intézkednek.
|
|
|
5 millió 975 ezer a beoltott, 17 834 az új fertőzött, elhunyt 214 beteg
|
A koronavirus.gov.hu hétvégi összesített adatai alapján a beoltottak száma 5 974 514 fő, közülük 5 754 475 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 369 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Az elmúlt három napban 17 834 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 909 998 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 214 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 31 398 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 810 014 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 68 586 főre emelkedett. 3980 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 434-en vannak lélegeztetőgépen. A járvány negyedik hullámának megfékezése és az átoltottság növelése érdekében a kormány 2021. november 22-28. között oltási akcióhetet indít. A kórházak országszerte megemelt oltási kapacitással és időpontfoglalás nélkül is várják azon a héten a még oltatlanokat, és akár a második, harmadik oltást felvenni kívánókat is. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, az üzemorvosok rendelkezésére bocsájtják az igényelt mennyiségű oltóanyagot. Békés megyében eddig 27256 fertőzöttet regisztráltak, Csongrád-Csanád megyében pedig 40385 beteget azonosítottak.
|
|
|
Téli tüzelővel segíti a rászorulókat a város
|
Orosháza önkormányzata a korábbi évekhez hasonlóan idén is segíti mindazokat a családokat, akiknek gondot okoz a téli tüzelő beszerzése, jelentette be Dávid Zoltán. Orosháza polgármestere. A szociális tűzifára már lehet pályázni, minden jogosult támogatásban részesül. Tavaly több mint 700 család kaphatott a szociális tűzifából. Egyszeri, 20 ezer forintos támogatással számolhatnak azok, akik jogosultak a szilárd tüzelőanyag vásárlása céljából nyújtott átmeneti települési támogatásra. Ez a támogatás annak a családnak, személynek nyújtható, ahol az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az 51.300 forintot. A gyermekét egyedül nevelő szülő, illetve egyedül élő személy esetében ez az összeg 71.250 forint. A jogosultsági feltételek meglétét ellenőrzik. Fontos kitétel az is, hogy a támogatás ugyanazon lakásra vonatkozóan csak egy jogosultnak állapítható meg, tekintet nélkül a lakásban élő személyek és háztartások számára. A kérelmek a város honlapján már elérhetők, a szükséges mellékletekkel együtt be lehet adni. A hivatal kéri, hogy ügyfelek csak egészségesen érkezzenek az ügyintézőhöz, előzetes időpont egyeztetést követően, a kézfertőtlenítés, maszkhasználat és távolságtartás szabályait megtartva.
|
|
|
November 22-e és 28-a között oltási akcióhét lesz a kórházi oltópontokon
|
Az átoltottság további növelése, és a járvány megfékezése érdekében a kormány, november 22-e és november 28-a között oltási akcióhetet indít a kórházi oltópontokon. A kórházak országszerte megemelt oltási kapacitással és időpontfoglalás nélkül is várják azon a héten a még oltatlanokat, és akár a második, harmadik oltást felvenni kívánókat is. Az oltatlanok kivételesen előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra. Ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el és oltásuk érkezési sorrendben történik. 101 megyei és városi kórházban várják az oltakozni szándékozókat reggel 7 és este 19 óra között. A kórházak megemelt kapacitással készülnek az Oltási akcióhétre. A kórházi oltópontokon öt féle vakcina áll rendelkezésre: Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen és Sinopharm. Mindenkinek ajánlott a harmadik oltás felvétele, aki elmúlt 18 éves és már több mint 4 hónap eltelt a legutóbbi oltása óta. A legfontosabb, hogy az oltatlanok vegyék fel mielőbb az oltást, mert a most terjedő delta vírusmutáns rájuk a legveszélyesebb, náluk súlyos megbetegedést képes okozni. Természetesen az oltási akcióhét előtt és után is fel lehet venni az első oltást. Aki teheti, vegye fel minél előbb.
|
|
|
Megkezdik a fák őszi lemosó permetezését Orosházán
|
Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. november 8-a és november 20-a között megkezdi Orosháza közterületein a fák őszi lemosó permetezését. Felhívják a lakosság figyelmét, hogy a szer a méhekre nem veszélyes, viszont a vizekre a kifejezetten az.
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|