Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
6 millió 139 ezer a beoltott, 10 466 az új fertőzött, elhunyt 218 beteg
|
A koronavirus.gov.hu csütörtök reggeli adatai alapján a beoltottak száma 6 138 885 fő, közülük 5 852 417 fő már a második oltását is megkapta, 2 609 385 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. 10 466 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 124 726 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 218 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 34 931 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 902 000 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 187 795 főre emelkedett. 7450 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 550-en vannak lélegeztetőgépen. Az Oltási akcióban eddig összesen 947 ezren vettek fel oltást, közülük 775 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 114 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. A sikerre való tekintettel a kormány meghosszabbította az Oltási akciót, így december 5. vasárnapig akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között. Békés megyében eddig 35508 fertőzöttet regisztráltak, Csongrád-Csanád megyében pedig 51410 beteget azonosítottak.
|
|
|
Újra lesz karácsonyi vásár Békéscsaba belvárosában
|
Békéscsabán már építik a karácsonyi vásárt és termelői piacot. Az 500 négyzetméteres területen helyi termékeket, sajtot, kolbászt, mézet, édességeket, könyvet és ajándéktárgyakat is lehet majd vásárolni. A helyszínen egy meleg teára, egy forralt borra, egy lepényre vagy egy rétesre is megállhatnak a látogatók. A vásár és a piac 10 és 22 óra között tart nyitva. Cipősdobozokba gyűjtenek adományokat, december 16-án, csütörtökön 12 és 15 óra között a Fiume Hotelben véradást szerveznek, december 23-án, csütörtökön 13 órától a Munkácsy utcában 500 adag babgulyást, narancsot és banánt, valamint ruhát osztanak a rászorulóknak.
|
|
|
Új ultrahang vizsgálófejet nyert az orosházi kórház
|
Az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet 2,5 millió forint összeget nyert a K&H gyógyvarázs pályázatán a csecsemők és kisgyermekek vizsgálatára alkalmas eszközre. A kórház Csecsemő- és Gyermekosztálya már korábban is nyert támogatást ebben a programban. A pályázaton nyert összegből hamarosan megrendelik azt a kiegészítő ultrahang vizsgáló fejet, amit a Radiológiai Osztályon található modern Phillips ultrahang készülékhez fognak csatlakoztatni. Ezzel jelentős mértékben bővülnek a vizsgálati lehetőségek a csecsemőknél és a kisgyermekeknél, mondta Duray Gergő intézményvezető. Ezt az eszközt nem csak a gyermekosztály orvosai, hanem a röntgen orvosok, a gyermek kardiológus, a gyermekneurológus és a gyermek gasztroenterológus is tudja használni a napi munka során. Az ultrahang vizsgálat teljesen fájdalommentes, nem jár mellékhatásokkal ezért a gyerekeknél is kiválóan használható akár folyamatos utánkövetésre a gyógyulás fázisában. Ezzel a speciális vizsgáló fejjel – amíg van kutacsuk – az újszülöttek koponyáján keresztül lehet esetleges agyi elváltozásokat követni, illetve 5 éves korig a gyermekek hasi vizsgálatát is könnyedén el tudják végezni.
|
|
|
Ajándékcsomagokkal támogatta a Mikulásfutást a Rotary Club
|
Az idei évben is támogatta az Orosházi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat által szervezett Mikulásfutást az Orosházi Rotary Club. A Vadvirág Esély klub fiataljai által készített csomagokat, a Rotary Club töltötte meg ajándékokkal. Az ajándékokkal teli dobozt a szervezet elnöke nyújtotta át az ifjúsági önkormányzat képviselőjének. Szeretnék emlékezetessé tenni ezt az ünnepet a gyerekek számára, mint ahogy a hagyományt is szeretnénk továbbra s követni.
|
|
|
Padok kerülnek a végegyházi játszótérre
|
Végegyháza önkormányzata a Magyar Falu Program keretében közterületi játszótér kialakítására nyert pénzt. A település 4,9 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. A községben lévő játszóteret modern elemekkel gazdagítanák, amit a pályázat segítségével meg is tehetnek. A szabadtéri játszóeszközök gyarapodhatnak mérleghintával, hintával, mászókával, kombinált mászóvárral. Fém hulladékgyűjtő és acélvázas padok is kerülnek a ligeti játszótérre.
|
|
|
6 millió 133 ezer a beoltott, 11 152 az új fertőzött, elhunyt 192 beteg
|
A koronavirus.gov.hu szerda reggeli adatai alapján a beoltottak száma 6 132 549 fő, közülük 5 847 405 fő már a második oltását is megkapta, 2 559 096 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. 11 152 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 114 260 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 192 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 34 713 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 891 691 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 187 856 főre emelkedett. 7546 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 562-en vannak lélegeztetőgépen. Az Oltási akcióban eddig összesen 886 ezren vettek fel oltást, közülük 725 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 108 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. A sikerre való tekintettel a kormány meghosszabbította az Oltási akciót, így december 5. vasárnapig akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között. Békés megyében eddig 35207 fertőzöttet regisztráltak, Csongrád-Csanád megyében pedig 50896 beteget azonosítottak.
|
|
|
Folytatódik a Hétköznapi teológia online-előadás sorozata
|
December 2-án, csütörtökön 19 órakor folytatódik a Pasztorális Helynökség szervezésében a Hétköznapi teológia online-előadás sorozat. A harmadik alkalom előadója Sávai János, a Gál Ferenc Egyetem nyugalmazott tanára, aki többek között pasztorális tantárgyat tanított. Előadásában ennek a területnek a legaktuálisabb, leginkább izgalmas kérdéseiről beszél a résztvevőknek. Bekapcsolódási lehetőséget a pasztoralis.hu oldalon lehet igényelni.
|
|
|
Ledesre cserélték a világítást Csárdaszálláson
|
Közvilágítási beruházásba fogott Csárdaszállás. Hatvanhat korszerű, környezetbarát, ledes lámpatest már a helyére is került. Az önkormányzat önerőből finanszírozta a korszerűsítést, amely összesen nyolcmillió forintba került. A modernizálással bővült a falu világítási rendszere. Most további tizenhat lámpatestet szerelnek fel. Az elsődleges cél a költségek, kiadások csökkentése. Gyors megtérüléssel számolnak, hiszen így hatvan százalékkal kevesebb lehet a település áramfogyasztása.
|
|
|
Nyolcszáz mázsa szenet osztanak ki Méhkeréken
|
Méhkeréken nemrég döntött arról a képviselő-testület, hogy 123, a jogosultsági feltételeknek megfelelő háztartás kaphat szociális tüzelőt. Közöttük 862 mázsa barnakőszenet osztanak ki. Öt-öt mázsát juttatnak az egyedül élőknek, a 65 év feletti egyedülállóknak, tízet-tízet a tartósan beteg gyermeket nevelőknek, a gyermekét egyedül nevelőknek, a három vagy több gyermeket nevelőknek. Az a 26 háztartás, amely túllépte a megszabott jövedelemhatárt, nem jogosult szociális tüzelőre, de nekik is biztosítanak két-két mázsát saját forrásból. A szociális tüzelőt a tervek szerint december első felében szállítják.
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|