Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
5 millió 583 ezer a beoltott, 71 az új fertőzött, elhunyt egy beteg
|
A csütörtök reggeli adatok alapján a beoltottak száma 5 582 815 fő, közülük 5 344 123 fő már a második oltását is megkapta. 71 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 809 016 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Egy beteg elhunyt, így az elhunytak száma 30 020 fő. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 744 714 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 34 282 főre csökkent. 62 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 10-en vannak lélegeztetőgépen.Az átoltottság növelése érdekében a még be nem oltott időseket személyesen is fel fogják keresni, és iskolakezdés előtt minden oktatási intézményben elérhető lesz az oltás. Békés megyében 21960 a fertőzöttek száma, Csongrád-Csanád megyében 33609 főt azonosítottak eddig.
|
|
|
Szövetkezeti Érdemrendet kapott a hangyaszövetkezet éllovasa Bozó József
|
A Kígyós-Agrár Kft. ügyvezető-tulajdonosát Bozó Józsefet, Szövetkezeti Érdemrenddel tüntette ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Az ügyvezető a díjat az Országos Szövetkezeti Tanács budapesti rendezvényén vette át a szövetkezeti világnap alkalmából Kósa Lajos elnöktől, aki kiemelte, bízik abban, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek hozzájárulása eléri azt az arányt, ami a nyugati országokban általános. Az ügyvezető a hangyaszövetkezeti szemlélet éllovasa. A gazdák a hangyahálózaton keresztül 50-80 kilométeres körön belül együtt értékesítették a terményeket, szerezték be a vetőmagot, a növényvédő szereket. A fiatalok szakképzését fontosnak tartja, mert a ’90-es évek elején a kárpótlás révén többségében 60-70 éves emberek kapták vissza a családi földeket. Az utódok pedig nem mindenhol viszik tovább az örökséget, ezért is nagyon lényeges a szakember-utánpótlás képzése, bevonása a gyakorlati munkába.
|
|
|
Nándorfehérvári Emléknapokat szerveznek Szeged-Alsóvároson
|
Nagylelkű támogatók, lelkes adományozók és számtalan önkéntes segítő áldozatkész munkájának köszönhetően rendezik meg július 23-án és 24-én Szeged egyetlen középkori hagyományokat idéző kulturális programját, a Nándorfehérvári Emléknapokat. A szervezők szándéka az, hogy nagy számú nemzeti gyásznapjaink mellett, világraszóló győzelmeinkről is méltóképpen megemlékezzenek. Kapisztrán Szent János vezetésével 1456 nyarán, a dél felé vonuló keresztesek megálltak a szegedi ferences rendház mellett is, így, a rendezvény helyszínének közvetlen kapcsolata van, e történelmi eseménnyel.
|
|
|
Felvételt hirdet a szegedi Szent Imre Szakkollégium
|
A szegedi Szent Imre Szakkollégium a 2021-2022-es tanévben várja a felsőoktatásba jelentkező fiatalokat. Az egyetemisták augusztus 2-ig pályázhatnak kollégiumi tagságra, számol be az Egyházmegye. A magyar ifjúság védőszentjének nevét viselő intézmény minden olyan szegedi egyetemi hallgató jelentkezését várja, aki a felsőoktatásban eltöltött évei alatt keresztény értékrendben, segítőkész és fejlesztő közegben szeretné végezni tanulmányait. A keresztény intézmény a szakmai program mellett kiemelt hangsúlyt fektet a lelki- és a közösségi élet folyamatos fejlesztésére, ápolására. A diplomaszerzés után a fiatalok jobb eséllyel indulhatnak a munkaerő-piacon, és az életben is. A kollégium által kért dokumentumok beküldésére augusztus 2-ig van lehetőségük az érdeklődőknek.
|
|
|
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány és az általuk gondozott gyermekek javára szerveznek gyűjtést
|
Jótékonysági gyűjtést szervez a Szegedi Dóm Látogatóközpont a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány és az általuk gondozott gyermekek javára. A felajánlásokat pénzadomány, tartós élelmiszer, tanszer, tisztítószer és tisztálkodási szer formájában várják augusztus elsejéig a Szegedi Dóm Látogatóközpontba Szegeden a Dóm tér 16. szám alatt.
|
|
|
A Megújuló Békés Megyéért Egyesület iskolaszerekkel segíti a rászorulókat
|
A Megújuló Békés Megyéért Egyesület rászoruló családok számára szervez tanszergyűjtést. Az egyesület 2018-ban jött létre, melynek eredeti profilja az ifjúság és a közösségépítés volt. A COVID járvány alatt kezdtek el karitatív tevékenységekkel foglalkozni. Jelenleg a segítségnyújtás, a kultúra, a közösségek és az ifjúság a profiljuk. Tavaly a pitvarosi falunapon gyűjtöttek az orosházi kórház gyermekosztályának. Mezőkovácsházán, Battonyán szintén tavaly áprilisban, decemberben, majd idén áprilisban 95 családnak osztottak élelmiszert. Idén is meghirdették a tanszergyűjtő akciójukat. Mezőkovácsházára és Mezőhegyesre juttatják el a tanszer csomagot a rászorulóknak. Harminc-negyven gyermek iskolakezdését tudják majd segíteni a beérkezett pénzadományokból és taneszközökből.
|
|
|
Az Október 6. utcát aszfaltozzák Pusztaföldváron
|
Pusztaföldvár önkormányzata az Október 6. utca aszfaltozására pályázott. A szaktárca 20 millió forint támogatást biztosított a munkákra. A 25 százalékos önerőt, 6.6 millió forintot, az önkormányzat biztosítja a költségvetés terhére. Így a rossz minőségű út állapotán javítanak, ellátják szilárd burkolattal. Ez nemcsak az ott élőknek jó hír, hanem azoknak is, akik a községi temetőbe látogatnak szeretteik sírjához. A beruházás a Rákóczi utca, és a ravatalozó épülete között zajlik majd.
|
|
|
Indiánok nomád életével ismerkedtek a gyerekek a nagyszénási táborban
|
A Betyár Lovas Közhasznú Alapítvány idén indián és lovastábort szervezett Nagyszénáson az általános iskolás gyerekeknek. A nagyszénási, orosházi, gádorosi, szarvasi gyerekek megismerkedhettek valódi nomád közegben az indiánok életével, kultúrájával. A kis indiánok választottak törzsfőnököt, ellátogattak a western faluba, ahol aranyat mostak. A tábor közepén totemoszlopot is állítottak. A kondorosi Széchenyi István Lótenyésztési Egyesület lovasai csikós bemutatót, asszonyverést is bemutattak. A tábor végére érkezett szülőknek, törzsi táncokat jártak a kis indiánok.
|
|
|
10-12 éves lányoknak és szüleiknek tartanak előadást a Katolikus Házban
|
A Pasztorális Helynökség CsaládKözPontja 10-12 éves lányoknak és szüleiknek tart előadást a Család Egyetem nyári szemináriumán „Ciklus-show- Csak arra vigyázok, amit értékesnek tartok!” címmel. A lányok számára tartott félnapos női ciklusról szóló játékos workshop, július 22-én, csütörtökön reggel fél 9-kor kezdődik a Katolikus Házban Szeged, a Dugonics tér 12. szám alatt.
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|