Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
Idén száz éve lett önálló község Gerendás
|
A mai község, mint Nagygerendás-puszta 1924-ig Békéscsabához tartozott, azután lett önálló település, írta hivatalos közösségi oldalán Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője, aki a centenáriumra való készülődésről egyeztetett a napokban Lengyel Zsolttal, Gerendás polgármesterével. A településvezető elmondta, hogy a község első és alakuló közgyűlését 1924. február 15-én tartották meg. Az évfordulóra a terveik szerint a július harmadik hétvégéjén sorra kerülő Hársfa Fesztivál keretében kerül sor. A helyi civil szervezetekkel is egyeztettek már. A kulturális események mellett szeretnének majd egy helytörténeti kiállítást is rendezni, mondta Lengyel Zsolt.
|
|
|
Katolikusok és protestánsok együtt, testvérként imádkoztak
|
A múlt héten a keresztények egységéért imádkoztak együtt a dómban reformátusok, evangélikusok és római katolikusok. Kiss-Rigó László katolikus püspök ünnep időszaknak minősítette az ökumenikus imahetet, amelynek keretében az egységért, az egyetértésért és a békéért imádkoztak. Az istentiszteleten Lukács evangéliumából hangzott el a napi ige, amely a felebaráti szeretetre buzdította a híveket. Kondor Péter evangélikus püspök igehirdetésében azt hangsúlyozta, hogy Isten azt kívánja tőlünk, hogy szeressük. Elmondta, a tisztelet önmagában nem lehet elég, hiszen az ellenségeinket is tisztelhetjük. Isten szeretetet vár tőlünk. Egyenesen azért teremtett embert, és azért teremtette a maga képére és hasonlatosságára, hogy legyen, aki szeresse, hogy legyen, aki viszonozza az Ő szeretetét, mondta az evangélikus püspök. Isten a teljes szívet, teljes lelket és minden erőt betöltő szeretetet vár az embertől. Így szeretni parancsszóra nem lehet, csak viszont szeretni lehet a Krisztusban megismert Istent. Hiszen Ő már előbb szeretett bennünket, fogalmazott, majd azt hangsúlyozta, hogy az Isten szeretetének próbája nem más, mint a felebaráti szeretet. Amely, ha tiszta, akkor önzetlen, érdek nélküli és megbocsátó. Fekete Károly református püspök az Isten nevében egybegyűlők harmóniáját, egyetértését, a közösség élményét dicsérte beszédében. kitért arra is, hogy napjainkban sokan szeretnének elválasztani, harcra tüzelni embereket és nemzeteket, megbontani a felebarátok közötti egyetértést, a teremtő Isten akaratát, aki összhangba hozta a világot. Nagy erők munkálkodnak. A háborús idők előhívták a hatalmaskodás és a rombolás ösztönét. Láthatjuk, hogy mire képes az ember, amikor fölfegyverzik. Ilyen militáns időkben aranyat ér a fegyvernem váltásra ösztönző szó. Az egyetértésre hívás hangja. Ehhez kell a legnagyobb erő – mondta a református püspök, majd arra biztatott mindenkit, hogy merjen szembeszállni a gonosz mesterkedéseivel, fortélyaival és ámításaival, amelynek célja az egyetértés és a béke megbontása. Úgy fogalmazott, hogy az összhang Isten áldásának záloga. Arra az összetartásra hívta a híveket, amely nem csak az ökumenikus imahéten, de minden hétköznapon kitart.
|
|
|
Rehabilitálnák a Lukács tó környékét
|
Turisztikai célú újítást tervez a kétegyházi önkormányzat a Lukács tó környékén. Rákócziné Tripon Emese elmondta, a határon átnyúló ROHU-projekt keretében a 0,7 hektáros tó mellett sétányokat szeretnének kialakítani, utcabútorokat szeretnének elhelyezni, sőt, grillezésre, bográcsozásra alkalmas pihenőhelyeket is kialakítanának. A polgármester hozzáfűzte, a rehabilitálás érdekében a tavat először ki kell kotorni, fel kell frissíteni.
|
|
|
Gálaműsorral ünnepelték a magyar kultúra napját Békéscsabán
|
Nagyszabású ünnepi gálaműsorral tisztelegtek Békéscsabán, a Jókai színházban a magyar kultúra napja előtt, amelyen fellépett a Békéscsabai Bartók Béla Vegyeskar és a színház társulata. Az ünnepi gálaműsor keretében átadták a Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetéseket is, a díjakat ezúttal Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója, a Békéscsabai Jókai Színház korábbi igazgatója, valamint Perlaki Attila, a Békéscsabai Bartók Béla Vegyeskar karnagya érdemelte ki. A méltatás során elhangzott, hogy Fekete Péter közel negyven éve járul hozzá tevékeny szervező munkával a magyar előadó-művészeti élet európai pozicionálásához. A Békéscsabai Jókai Színházat 2008-tól 2015-ig vezette, ez idő alatt több mint húsz előadást, gálát, nagyrendezvényt rendezett, játékteret, látványt tervezett, és továbbra is tanított a Színitanházban. Irányítása alatt a színház társulata számos nemzetközi és hazai fesztiválon szerepelt sikerrel. Megvalósította Közép-Európa akkor még egyetlen cirkusz-színházi sátrát, a Jókai Porondszínházat, és ekkor adták át a Szarvasi Vízi Színházat is. A Magyar Érdemrend lovagkeresztje és Jászai Mari-díjjal is elismert szakember 2015-től napjainkig a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója, közben 2018 és 2022 között Magyarország kultúráért felelős államtitkára volt. Fekete Péter, akit a Jókai színházban örökös társulati taggá nyilvánítottak, szerint több szempontból is fontos üzenet a díjazása. Hozzátette: a kitüntetéssel járó pénzjutalmat felajánlotta a Degré utcai gyermekek javára. Perlaki Attila a békéscsabai zeneiskolában tanult, majd a Zeneakadémián szerzett diplomákat. 2006 nyarán vette át a Békéscsabai Bartók Béla Vegyeskar irányítását, és a hagyományok megtartása mellett új utakat is keresett. A kórus számos külföldi fellépésen vett részt irányításával, képviselve a hazai kóruskultúrát és öregbítve Békéscsaba jó hírét. A szakembernek köszönhetően a kórus igazi közösséggé vált. Művészeti vezetése, a szívvel-lélekkel végzett munka eredménye, hogy a Békéscsabai Bartók Béla Vegyeskar 2022-ben bekerült a települési értéktárba is.
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|