Radio:
SzegedLIVE |
|
Időjárás
|
Hőmérséklet: ° C
|
|
5+1 érdekesség, amin még az is meglepődhet, aki betéve ismeri Orosháza történeté
|
Április 22-én a Nagy Gyula Területi Múzeum városismereti sétát szervezett. Az intézmény régésze, Szemenyei Béla vezette végig az érdeklődőket Orosháza patinás épületei között, miközben mesélt azok történetéről, jelentőségéről. Dózsa György utcán át, a Főtér, Győry Vilmos tér, Szabadság tér, Kossuth Lajos utca volt a helytörténeti séta útvonala. Szemenyei Béla számos érdekességet, eddig nem hallott történetet osztott meg a résztvevőkkel. A múzeum épülete eredetileg Schwarz János háza volt, akit 1944-ben deportálták. A zsidó kereskedő azon kevesek közé tartozott, aki hazatérhetett a koncentrációs táborból. A kultúra- és művészetpártoló Schwarz, miután múzeumalapítási célra átadta polgári házát a községnek, ebben az épületben élt még húsz éven át, ma irodaként, korábban cselédlakként szolgáló helyiségeit használva. Az orosházi evangélikus tornya kilenc évvel hamarabb épült meg, mint maga a templom, ugyan is a protestánsok 1777-ben még nem építhettek templomot, ezt a helytartótanács nem engedélyezte, viszont azt igen, hogy az evangélikusok egy tűzfigyelő tornyot húzzanak fel. A templom csak kilenc évvel a torony után, 1786-ban készült el, mikor már a türelmi rendelet ezt engedélyezte. Az 1891-ben zajlott agrárszocialista megmozdulás azért kapta a véres május 1-je nevet, mert valóban sok vérrel járt. Miért? Ezen a napon a Járási Főszolgabíróság előtt összegyűlt földnélküli szegény parasztok több ezres tömegébe lövetett a karhatalom, a csendőrök pedig szétverték a népet. Egy ember meghalt, és több százan megsebesültek. A főtéri üvegkörtefáról sokan tudják, hogy azért készült üvegből, mert Orosháza az üveg fővárosa, és azért körtefa, mert a Zombáról 1744-ben betelepülő evangélikusok egyik vezetője, Ravasz György egy körtefához kötötte ki a lovát. A Söröző helyén egykoron Kisvasútállomás állt. Az ezen a vonalon közlekedő kisvasút nemcsak Gyopárosfürdő-Rákóczitelep irányába, hanem Kaszaper felé is szállított utasokat. A Kossuth szobor most áll az eredeti helyén. Az Alföld Szálló mellé csak a katolikus templom építésekor került. Eredetileg, 1904-ben tehát néhány méterrel a jelenlegi helye mellett állították. Kossuth Lajos Arad felé mutat az aradi vértanúkra emlékezve.
|
|
|
Indulók és magyar táncok váltották egymást a fúvószenekar hangversenyén
|
Az Orosházi Fúvószenekar tagjai idén is emlékezetessé tették a településalapítási programsorozatot. Áprilisban 52. alkalommal tartották meg hagyományos Templomi hangversenyüket, ahol régi klasszikusaik mellett újonnan eljátszott dalok is felcsendültek. A szilveszteri koncert mellett ezek a fellépések a legfontosabbak a zenészek életében, így az áprilisi rendezvényt is hosszas felkészülés előzte meg. Debreczeni Márk karnagy elmondta, újdonságaik között készültek például Kevin Costner nagy sikerű, 7 Oscar-díjjal is jutalmazott filmjének, a Farkasokkal táncolónak a zenéjével, de a Kis magyar rapszódiát is szívesen vettük fel újra a repertoárunkba.
|
|
|
Sportkonferenciát tartottak Szentesen
|
A Hódmezővásárhelyi Szakképző Centrum és a Gál Ferenc Egyetem együttműködési megállapodást írt alá a múlt héten Szentesen. A sportkarrier tudatos tervezésében rejlő lehetőségeket mutatta be számos előadó a Sport, egészség, rehabilitáció a 21. században elnevezésű konferencián. A meghívott előadók beszéltek egyebek mellett a mesterséges intelligencia bevonásáról a sportsérülések megelőzésében, illetve a sport különösen fontos társadalmi szerepéről. Beke Szilvia, a Gál Ferenc Egyetem dékánhelyettese először arról beszélt, hogy a lakosság egészségügyi állapota egészen tragikus, hiszen a gyerekek tápláltsági állapotát két-háromévente megvizsgálva látható, hogy a 7-9 éves gyerekek 25 százaléka túlsúlyos, sokuk küzd ukorbetegséggel. Mint mondta, a Gál Ferenc Egyetem valamennyi karán előtérbe kerülnek a segítő hivatások. Mind a négy iskolai karon olyan szemléletben oktatják a diákokat, amellyel ők továbbviszik azt a prevenciós szemléletet, hogy nem csak a beteg szervre, a vérnyomásra cukorbetegségre kell figyelni, hanem teljes egészében kezelik az emberi szervezetet. Az együttműködéssel az egyetem szakirányú továbbképzési lehetőségeket igyekszik biztosítani a Szakképző Centrum intézményeiben tanuló, akár az egészségügyi, akár az egészség szervezői pályán készülő fiataloknak. Példaként említette az egészségfejlesztő, mentálhigiénés képzést, amelynek birtokában az ott végzettek képesek a prevenciós munkát egy magasabb szinten végezni.
|
|
|
Kitüntetést vett át az orosházi rendőr
|
Rendőrök és rendőrségi dolgozók vehettek át jutalmat a Szent György nap alkalmából tartott ünnepi állománygyűlésen, a Békés Vármegyei Rendőr-Főkapitányságon. Egy orosházi rendőr önkormányzati elismerésben részesült. A Rendőrség Napja alkalmából Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere kitüntető díjban részesítette szolgálata példamutató ellátásáért Szaitz Róbert c. r. törzszászlóst. A képviselő-testület döntése értelmében, a későbbiekben tűzoltó, mentős és készenléti rendőr is kap ilyen elismerést. A békéscsabai ünnepi alkalomból Vörös Ferenc r. dandártábornok, vármegyei rendőr-főkapitány összesen 44 jutalmat adott át. Átadta a Békés vármegyei „Év Rendőre” díjakat, amelyet rendészeti kategóriában Bordács Zoltán r. főtörzszászlós, a Békéscsabai Rendőrkapitányság járőrparancsnoka vehetett át. A bűnügyi szolgálat részéről Tóth Csaba r. százados, a Békési Rendőrkapitányság alosztályvezetője érdemelte ki a kitüntető címet. A határrendészek közül pedig Orosz István r. főtörzszászlós, a Battonyai Határrendészeti Kirendeltség szolgálatparancsnoka lett az „Év rendőre”. A rendőrkapitányságok és határrendészeti kirendeltségek közül az „Év helyi szerve” címet a Békési Rendőrkapitányság állománya kapta. Az „Év Határvadásza” címet Birkás László határvadász tizedes érdemelte ki, „Év Munkatársa” címet pedig hét rendőrségi dolgozó vehetett át.
|
|
|
|
| |
Contact Us | Webmaster |
Advertise with Us
2003-2021 RMA Regional Media Foundation. All rights reserved.
|
|
Támogatók:
|
|
|